Titkok vol.2

-Megígérem! De csak az igazságot szeretném hallani!
-Az egész akkor kezdődött, amikor odajöttél a suliba. Nathaniel apja egy nagyon befolyásos ember, olyan kapcsolatai vannak, hogy eléggé félnek tőle az emberek. Úgy is fogalmazhatnék, hogy Francis a helyi "maffia" feje! Persze nem gyilkolásznak, meg ilyenek...csak nagy a befolyásuk. Ezért jóban kell velük lenni. Nathanielt tényleg katonasuliba küldte volna az apja és én intéztem el, hogy ne sikerüljön neki bejutni. Cserébe pénzt adott...elég sok pénzt! Aztán belecseppentél az életembe! Megváltoztattál mindent! Pedig úgy akartam elmenni innen, hogy vissza se jövök!! Elmentem a kiképzésre de folyamatosan figyeltelek téged! Az eszközeim nekem is megvannak! Az én apám kiképző parancsnok. Nathaniel és én, apáinkon keresztül riválisokká lettünk! Én a jó míg ő a rosszfiú lett! Azon a napon mikor elmentél, adtam Nathanielnek 1000 dollárt (kb. 220.000Ft), hogy hagyjon békén téged!
-Dehát az rengeteg pénz!
-Annyit kaptam Nathanieltől. Én csak visszaadtam neki! Megállapodtunk, hogy nem lesz semmi köztetek! Erre ő persze behízelegte magát nálad, előadta neked az ártatlan áldozatot és elvitt magával Olaszországba! Ezt mind jó előre megtervezte! Az apja így nem piszkálta a katonasuli miatt sem, mivel szép barátnője volt. Minden így maradt volna, ha utánatok nem megyek. Elmagyaráztam Nathanielnek miről is szól a megállapodás, és hogy mit is veszt ha lebuktatom! Ekkor golyózott be! Bosszúból lefényképeztetett Amberrel és a képeket elküldte nekem! Ekkor vertem meg embert életemben először!
-Te megverted Ambert?
-Dehogy Ambert! Nathanielt vertem meg! Nem vagyok rá büszke......De igenis büszke vagyok rá! Megmondtam neki, hogy vagy abbahagyja a játékait, vagy elmesélem az édesapjának a kamu leleteket. Persze megígérte hogy aznap szakít veled. Ambert pedig sakkban tudom tartani, mivel csak én tudom kibe szerelmes...
-Lysanderbe! Ezt elmesélte nekem!
-Az lehet....de akiről én tudok arról ő mélyen hallgat!
-Nekem se mondod meg?
-Nami....ha megmondanám elájulnál!
-Jaj dehogy! Nagyon kíváncsi vagyok!
-Belém szerelmes! Lysandert nem szereti, csak az nem ciki, ha az ő nevét említi meg! De ez egy másik nagyon hosszú történet! Majd azt máskor mesélem el.
-Elkapom az a kis dögöt és kitekerem a nyakát!
-Nem ér annyit, én téged szeretlek! Visszatérve! Mikor Nathaniel megtudta, hogy vége a kiképzésemnek elkezdett képeket küldözgetni rólad mindenféle élethelyzetben. Mindig írt pár sort a képek hátuljára, amit inkább nem osztanék meg veled. De csak hogy el tudd képzelni, elég mérges lettem rá!
-Vannak elképzeléseim! De mi volt ez a verekedés? Miről nem szabad tudnom? És milyen terv ugrik? Mert ezekre még nem tértél ki Kentin! Ezeket már délelőtt elmondtad, most csak jobban kifejtetted!
-Nathaniel apja rájött, hogy meghamisítottuk a leleteket. Az ő keze mindenhova elér! El akar szökni, hogy ne kelljen végigcsinálnia a kiképzést. De ez is elég bonyolult! Azt akarja, hogy az apja azt higgye végigcsinálja a kiképzést.
-És ezt hogy akarja elérni? És hova menne 9 hónapra? Van egyáltalán pénze?
-Nathanielnek több a pénze mint az esze! Pedig esze is sok van. Kitaláltuk, hogy beszervezek neki egy kamu srácot, akit apámnak Nathanielként mutatok be! Sikerült is egy ilyen gyereket találnom! Havi 200 dolcsit kér cserébe! Addig Nathaniel Olaszországba megy. A kirohanás pedig az volt, hogy kijelentette, neki sok a havi 200 dolláros színész! Keressek olcsóbbat! Azért is mondtam, hogy nem erről volt szó! Nem elég, hogy az apámnak és az övének is hazudni kell, mindezt tegyük úgy, hogy ne bukjunk le és még jól is jöjjünk ki belőle!
-De Nat hogy akarja a "kiképzés után" becsapni az apját?
-Azt neki kell tudni! Neked meg azért nem akartuk elmondani, mert túl sok az olyan adat ami kikészíthet! Vagy amit elárulhatsz a kis Alexydnek!
-Tudod a kis Alexym ott volt akkor is amikor ti nem! Amúgy meg tudod, hogy még segítettem volna is nektek!
-És most?
-Most annyira nem szeretnék....És ha megkérdezem a másik oldalt, ő is ugyanezt a sztorit fogja előadni?
-Ha az igazat mondja akkor igen!
-Nagyon remélem, hogy így van! Kezd sok lenni ez az egész!
És tényleg kezdett sok lenni! Nem is akartam felfogni az egész beszélgetést. Túlságosan is tele van az agyam mindenféle hülyeséggel! Megkértem Kentint, hogy hagyjon egyedül ameddig átgondolom az egészet. Nem volt kedvem nagyon beszélgetni senkivel. Csak ültem az asztalnál és gondolkoztam! Igazság lehet benne, de nem tudtam mennyi. Nat tényleg borzasztó furcsa lett a nyaraláson és tényleg ott szakítottunk. Ahogy egyre jobban erőltettem az agyam, az annál jobban fájt. Egyszer csak megcsörrent a telefonom. Megmagyarázhatatlan idegesség fogott el! Ismeretlen szám keresett. Nem szoktam felvenni azokat, de most kivételt tettem!
-Aname! Te ki vagy!
-Szia....Nat....Nem tudunk sokat beszélni! Csak elakarok búcsúzni!
-Tehát igaz?!
-Igaz! Ha akarsz látni gyere a parkba! Siess!
-Sietek!
Elfutottam a parkba. Nathaniel a padon ült és olvasott.
-Szia Nat! Mi ez az egész?
-Amit Kentin mondott az igaz! Elmegyek Aname! Nem akarom 9 hónapon át gyötörni magam. Én nem ez vagyok!
-És mi van ha apukád rájön?
-Arra most nem is akarok gondolni!
-Mit fogsz csinálni? 9 hónap az nagyon hosszú idő! És ha apád elmegy meglátogatni? Rossz érzésem van!
-Nekem is! De hidd el más megoldás nincs!
-Biztos, hogy csak a katonasulit akarod megúszni?
-Szia Aname! Mennem kell! Majd írok!
Fogta magát, és elment. Tudtam én, hogy nem voltak őszinték ezek a srácok! De egyenlőre eljátszom a hülyét! Ez sokszor bevált eddigi életem során...

Bonnienak már nagyon örültem. Elvégre hetek óta nem láttam a fejét. Úgy összenőttek Arminnal, hogy minden mást elhanyagol. Most nem úszta meg, mert kénytelen volt velem kávézni délután...
-Jaj ne járjon már az agyad ilyeneken!
 Mondta ezt úgy, hogy fogalma sem volt, milyeneken jár az agyam!
-Tudod mire gondoltam? Tarthatnánk még egy Hot Candies koncertet!
-Nami, ez nagyon jó ötlet! És a fiúk is felléphetnének!
-Fiúk?
-Hát Castiel és Lysander! Régen velük játszott Nathaniel is, de ő valamiért kilépett a bandából!
-Ez érdekes! Szerinted benne lennének a srácok? Lysander még úgy is akart pár énekleckét adni!
-És Kentin!? Nem lesz kiakadva, hogy Lysanderrel énekelgetsz?
-Neki most sok van a rovásán! Nem fog szólni semmit.
-Tudtad, hogy Lysander egy dalt írt rólad?
-Nem tudtam...Mondd  hogy nem szerelmes szám!
-Nem szerelmes, de nagyon érzelmes....elmondja mekkora szemét voltál vele régen!
-Komolyan? Mondjuk megérdemelném!
-Nem olyan durva....aranyos! Majd elénekli neked! Képzeld Armin elvisz Oroszországba a nagyszüleihez!
-És ezt csak most mondod? Mikor mentek?
-Holnap!
-És ez mért volt titok eddig?
-Nem akartam, hogy megharagudj...tudod, hogy egyedül hagylak!
-Na szép!


Tehát lesz még egy hatalmas Hot Candies koncert! Legalább eltereli valami a gondolataimat erről az egészről!

Elkezdtük szervezni a koncertet. Az már biztos, hogy azután lesz, hogy visszajöttek Oroszországból. De nem tudtam nem Nathaniel gyors elköltözésére gondolni. Nem lehet valaki ennyire nyápic. Itt valami komolyabb dolog lesz a háttérben! De ha nem akarják elmondani, akkor nekem kell kiderítenem! Úgy tűnik a titok még titok marad egy darabig!

Aztán eszembe jutott Amber! Csak elszólja magát. Úgyhogy elmentem hozzá. Nem akart ajtót nyitni senki. Már éppen indultam haza, mikor Adel ajtót nyitott.
-Szia Aname! Mi szél hozott erre felénk?
-Ambert keresem! Vagy Nathanielt! Itthon vannak?
-Hát nem mondta el neked senki? Nathan és Amber üzleti úton vannak Francissel. Ebben az évben már biztos nem lesznek itthon!
-Üzleti úton? Nem katonasuliba ment Nathaniel?
Adel hangosan felnevetett.
-Katonaiskolába? Ugyan, dehogy! Ki mondta neked ezt a butaságot! Amber és Nathan együtt töltenek egy kis időt az édesapjukkal! Ennyi az egész!
Megköszöntem a segítséget és eljöttem. Többet nem tudtam meg. Ugyanis azt már eddig is tudtam, hogy nem mondanak igazat!

Titkok vol.1

Minden olyan jól alakult. Itt maradhattam, Kentin és Én együtt vagyunk, Bonnie is itt van! Ám ahogy az lenni szokott nem tartott ez a tökéletes boldogság örökké! De hogy az elején kezdjem:

Kentin visszajött az iskolába. Mindenki meglepődött, mikor besétáltam vele az iskola folyosójára. Bonnie és Rosa egyből odajöttek faggatni.
-Ejha Nami! Ki ez a helyes fiú? Új talán?
-Dehogy Rosa! Nem ismered meg? Ő Ken...akarom mondani Kentin!
-Nem mondod! Ő Ken?
-Kentin! Igen Bonnie ő az! Istenem annyira boldog vagyok!
Egyszer csak nagy csörömpölésre és ordibálásra lettem figyelmes. Éreztem, hogy a torkomban dobog a szívem. A zaj irányába futottam és nem hittem a szememnek. Ken és Nathaniel összeverekedtek! Kellett nekem mindent elmesélni neki! De előbb-utóbb úgy is megtudta volna! Közelebb mentem, de csak foszlányokat hallottam a köztük lévő veszekedésből. Kentin valami olyasmit mondott, hogy nem erről volt szó, és ha rájön, hogy elszúrta megöli... Nem tudtam mire gondolni! Mi az, hogy nem erről volt szó? Nagyon gyanús volt ez nekem. Odamentem Kentinhez és elrángattam onnan. Rá sem ismertem Kentinre. Arca eltorzult, haja összekócolódott, szemei véresek lettek. Megálltunk a hátsó folyosón és számon kértem!
-Mégis mi a fészkes fene volt ez Kentin?
-Hallottad nem? Megkapta a magáét a kis gyökér!
-Mire volt ez jó?
-Nem kell neked mindent tudni Kincsem!
-De tudnom kell! Kezdek félni tőled....
-Majd iskola után elmesélem neked oké?
Átölelt és egy puszit nyomott a homlokomra. Fogta magát és elment. Nem éreztem azt, hogy őszinte lett volna velem. Ezért úgy döntöttem, hogy megkérdezem Nathanielt is a történtekről. Nem volt nehéz megtalálnom. Az alagsori lépcsőn ült, mint általában, ha szomorú.
-Szia Nat! Már ezer éve nem beszéltünk!
-Aname! Ugye láttad? Megmagyarázom!
-Azt nagyon is szeretném! Mi volt ez az egész?
-Mielőtt Kentin elment, megkért valamire! És megvan győződve róla, hogy nem tartottam meg a szavamat.
-De mire kért meg?
Megrázta a fejét, felállt, aztán rám nézett.
-Tőle kérdezd!
Fogta magát és elment! Nem lettem sokkal okosabb ettől a beszélgetéstől sem. Fogtam magam és megkerestem Bonniékat.

Suli után megvártam Kentint. Még mindig dühösnek tűnt. Megfogta a kezem és elkezdett vonszolni maga után.

-Mégis mit csinálsz Kentin?
-Ne aggódj, mindent megtudsz időben! Szeretlek!
Ezt azért jó volt tudni. Kicsit ideges voltam, nem tudtam hova megyünk, és mit fogunk csinálni.
Legnagyobb megdöbbenésemre hozzájuk mentünk. Nem volt otthon senki. Bementünk a konyhába és Kentin és elkezdte mondani a magáét!
-Ne ijedj meg Aname! De most elmesélem neked mi volt ez a mai balhé!
-Kíváncsian várom!
-Te is tudod, hogy Nathaniel apja nem éppen normális. Amikor megtudta, hogy apám kiképzőtiszt, azt akarta, hogy belőle is "férfit" faragjon. Nathaniel nem volt túl lelkes, ezért megkért, hogy csináljak valamit ellene. Aztán valami gerincproblémára hivatkozva alkalmatlan lett a kiképzésre. Cserébe megígérte, hogy vigyáz rád, nehogy összetörjék a szíved.
-Óh....de nagyon kedves vagy! Csak tudod......
-Hadd fejezzem be! Szóval megígérte, de már másnap kikezdett veled. Aztán amikor levelet kaptam tőled, hogy Olaszországba utazol vele, tudtam, hogy valamit tervez. Ezért utánatok mentem.
-Eljöttél?
-Elmentem! Nathaniel persze tagadta, hogy bármi rossz szándéka lenne veled. Csak mert szomorú vagy. De ez nem igaz! Mikor nem lett alkalmas a kiképzésre, az apja rásütötte, hogy meleg! Ezért vitt csak el magával.
-Ezt tudtam én is!
-És azt is tudtad, hogy mit tervezett ellened Amber?
-Szerintem semmit! Hiszen barátok lettünk!
-Nem egészen! Amber meg akart szívatni téged is és Nathanielt is! Leégető kampányt indított ellenetek!
-Mire célzol?
-Miközben öltöztél, képeket csinált rólad!
-A kis dög!
-Már éppen küldte volna a képeket, amikor Nathanielt elkaptam. Akkor bevallott az apjának mindent, és Amber is letett a szándékáról! Egyenlőre!
-És akkor most mi volt ez?
-Megláttam a képeket az utcán kiragasztgatva!
-Jézusom! Most mi lesz?
-Adtam Nathanielnek 2 napot hogy tegyen valamit. De nem csinált semmit. Most meg mehet a katonasuliba!
-Úgy érted elmegy a suliból?
-Úgy! Ugyanúgy 9 hónapra mint én! Nem ússza meg az a kis.....
-És Amberrel mi lesz? Ő plakátolta ki a várost a képeimmel!
-Ne aggódj, neki is kitalálok valamit..
Hát ez nagyszerű! Mikor az ember kezdi azt hinni minden rendben, akkor sosincs rendben semmi! De nem értem ezt az egészet! Kentin össze-vissza hablatyol mindent. Ennek így nem sok értelme van. És mi az, hogy a kis nyomi Ken megbízza Nathanielt, hogy vigyázzon rám? Itt valami bűzlik, de ha beledöglök is kiderítem az igazságot!
Kentin még dúlt-fúlt egy kicsit, majd lenyugodott. Megbeszéltük, hogy másnap elém jön, és együtt megyünk suliba. Elindultam haza és közben azon gondolkoztam, hogy hogyan tudnám kiszedni Nathanielből az igazságot. Vagy legalább azt, amit ő igazságnak hisz.

Ezért aztán nem haza mentem, hanem Nathanielékhez. Bekopogtam az ajtón és két perc után Amber nyitott ajtót!
-Mit keresel te itt?
-Neked is szia Amber! Mi a baj?
-Ne játszd itt az agyad! Miattad van minden!!
-Mi minden? Azt hittem barátok vagyunk!
-Te meg én sosem voltunk és nem is leszünk barátok! Amúgy meg senki nincs itthon rajtam kívül!
Aztán egyszerűen rám csapta az ajtót! Ettől meg aztán még jobban összezavarodtam. Leültem egy közelben lévő padra és vártam, hátha felbukkan Nathaniel. Fel is bukkant, de nem egyedül. Ugyanis Kentin is vele volt. Elég furcsa volt. Közelebb mentem hozzájuk, de lehetőleg megpróbáltam észrevétlen maradni. Elbújtam egy fa mögött és hallgatózni kezdtem.
-Semmit nem szabad megtudnia! Érted, SEMMIT!
-Jól van, hallgatok! De te se kiabálj Kentin!
-Ideges vagyok! Éppen hogy visszajöttem.. Nem szabadott volna hogy találkozzunk! Még nem....
-Te is hülye voltál! Minek járkáltál el hozzá? Virág meg kislevél..... Mi van ha, ugrik a terv?
-Nem fog ugrani! Csak el ne járjon a szád!!
-És ez az iskolai kirohanásod? Megbolondultál?
-Elrettentésnek szántam....Hogy nem ugyanaz vagyok aki voltam!
Nem akartam lebukni, ezért elmentem. Éppen eleget hallottam ebből az egészből. Milyen terv? Nagyon elegem van belőlük. Fogtam magam és elmentem Alexyhez. Ő biztos meghallgat. Most az egyszer én csengettem hozzá.
-Alexy én vagyok! Felmehetek?
-Ki az az én? Én vagyok én is! De ha én lennék én aki odalent van, akkor hogy lennék én aki idefent van. Tehát ki az az én? Én?
-Aname vagyok! Beengedsz?
-Sziaaa! Most nem lehet! Sok a tanulnivaló és még Jaddel se tudok találkozni! Neharizz Namuciii! Tudod hogy szeretlek!
Hát ez nagyszerű! Bonnie és Rosa nem veszik fel a telefont, Alexy nem enged be, Agatha néni valami cosplay versenyen van, Kentin és Nathaniel titkolóznak mással meg nem vagyok olyan jó viszonyba. Így hát hazamentem. Elővettem a laptopom és keresgélni kezdtem csak úgy össze-vissza. Próbáltam megtudni valamit Nat vagy Kentin szüleiről de nem volt találat. Egyedül Nat anyukájáról találtam egy cikket. De attól se lettem okosabb. Kezdtem feladni az egészet. Majd úgy csinálok, mint akit nem érdekel az egész. Elfeküdtem az ágyon és el is bóbiskolhattam, mert arra riadtam, hogy eszeveszettül dörömbölnek az ajtómon.
-Megyek már!
-Aname! Bejöhetek?
Sose találjátok ki, de Kentin állt az ajtóban!
-Most köszöntünk el egymástól alig két órája! Valamit elfelejtettél?
-Aname....Láttalak a parkban! Tudom, hogy sok mindent hallottál! Bocsánatot szeretnék kérni, hogy nem mondtam igazat!
Már sok volt ez a mai napra, úgyhogy a sírás kerülgetett.
-Mi az igazság? Miért mentél el? És Nathaniel? Nem értek semmit!

-Elég nehéz lesz ezt elmagyaráznom...

-Szeretsz te engem egyáltalán?

-Mindennél jobban! Ez egy nagyon bonyolult dolog! Megígéred, hogy nem mondod el senkinek?

...

folytatása következik.....

Az új Ken...tin és a csodálatos családi vacsora

Ken és én még percekig öleltük egymást. Soha nem gondoltam volna, hogy ma még átölelhetem. A pillanat azonban nem tartott örökké, ugyanis Ken apukája odajött hozzánk. Végigmért a szemével, majd egy fintor-féle suhant át az arcán.

-Szóval te vagy az az Aname!- arckifejezése nem éppen olyan volt, mint aki el van ragadtatva a látványtól.

-Én vagyok! Nagyon örülök, hogy.....

 Felé nyújtottam a kezem, de nem vette figyelembe. Csak fintorogva méregetett és elégedetlenül hümmögött. Kenre néztem, Ken meg az apjára. Szerintem ő sem tudta mi a baj, vagy pont tudta.

-Mi a szándékod Kennel? 

Ledöbbentett a kérdése. Mi az, hogy mik a szándékaim? Ezt fordítva szokták megkérdezni, de hát én már semmin se csodálkozom!

-Szeretni szeretném, az engedelmével!

-Hogy képzeled te.... Ken, hogy keveredtél össze ezzel a......lánnyal?

-Uram! Aname egy csodálatos lány! Szeretett akkor is amikor az Ön szavaival élve nem voltam férfi!

Ha nem tudtam volna, el sem hittem volna, hogy ezzel az emberrel beszélgettem alig fél órával ezelőtt. Az meg végképp megdöbbentett, hogy Ken magázza az apját. Volt egy olyan érzésem, hogy ennek nem lesz jó vége! De ha akkor tudom, amit most tudok, talán máshogy alakult volna a beszélgetés!

-Ha így gondolod, legyen így! Hozd el ma vacsorára! Aztán meglátjuk! Vacsora pontban hatkor!
Ezzel elment. Láttam, hogy Ken nagyon el van keseredve. Mondjuk, ha nekem lenne ilyen apám, én sem érezném jobban magam.
-Ne haragudj Aname!- mondta és megfogta a kezemet.
-Már miért haragudnék?
-Apám miatt! Nem ilyen egyébként! Nagyon kedves, csak kíváncsi, hogy meg ijedsz e tőle! Nem akarja, hogy cicababa legyen a barátnőm! Pláne hogy így nézek ki.
-Nekem aztán nem a külsőd az elsődleges! Ezt te tudod a legjobban!
Rám mosolygott. Aztán megbeszéltük, hogy elmegyünk ebédelni. Ugyanoda vitt, ahova először. Ugyanahhoz az asztalhoz ültünk le, mint először.
-Emlékszel még Aname?
-Persze! Soha nem fogom elfelejteni azt a napot! Mikor elmentél, gyakran jöttem ide. Csakhogy ne hiányozz annyira! De nem sikerült, csak jobban hiányoztál!
-Ha írtál volna....
-Minden nap írtam, hónapokon keresztül. Te nem válaszoltál!
-Pedig nem kaptam soha semmit.
Tovább is bizonygathattam volna az igazamat, de nem tettem. Ugyanis rájöttem, hogy csak be akar csapni. Megebédeltünk és közben nagyon sokat beszélgettünk. Elmeséltem neki mindent. Az Arminnal és Nathaniellel történteket is. Elég jól fogadta. Igazából nem szólt rá semmit. Miután végeztünk Ken feljött hozzám. Nagyon zavarba jött, mivel most volt nálam először. De ez a kis zavara ahogy jött, úgy el is tűnt. Leült az ágyam szélére, majd elfeküdt rajta, és kedvesen megjegyezte hogy Aname illata van az ágynak.
-Ken? Visszajössz a suliba?
-Kérlek ne szólíts többé Kennek. Te is tudod, hogy a nevem Kentin.
-Bocsánat! Kentin visszajössz a suliba?
-Még nem tudom....
Felült az ágyon és szomorúan nézett maga elé. Láttam, hogy valami gyötörte.
-Látom, hogy bánt valami...miaz?
-Csak előre félek ettől a mai vacsorától!
-Nem lesz baj! Mindent megpróbálok, hogy jól sikerüljön!
Mosolygott aztán felkelt és levette a pólóját.
-Te meg mit csinálsz?
-Lezuhanyoznék ha nem baj! Jössz te is!
Nem, nem mentem. De a látvány magáért beszélt.

Négy óra körül elkezdtem készülődni a vacsorára. Nagyon izgultam, mert láttam Kentin apját. Nem akartam, hogy valami balul üssön ki. De tudtam, hogy valami úgy is történni fog. 

-Mesélj a családodról!

-Mit mondjak.... apám alapjáraton normális csak van úgy hogy megbolondul, anya meg egy nagyon aranyos asszony. Testvéreim nincsenek! 

-Ideges vagyok!! Ha jó benyomást akarok tenni a szüleidre vigyek nekik ajándékot?

-Nem tudom...Soha nem vittem haza még senkit. Anya varrónő szereti a csecsebecséket, apa pedig a whiskyt szereti!

Abban maradtunk, hogy amikor elindulunk hozzájuk, beugrunk valahova vásárolni. Felvettem a legcsinosabb ruhámat ami csak volt és elindultunk. Kezem izzadt, lábam és a gyomrom is remegett. Tudtam, hogy ez a vacsora a legfontosabb. A közeli ajándékboltban vettem Kentin anyukájának egy szép nyakláncot és egy doboz bonbont. Az apukájának pedig egy fém flaskát. Több pénzem jelen pillanatban nem volt. Fél hatkor értünk oda Kentinékhez. Az anyukája már kint várt minket a kertben. Mikor ránéztem, egyből tudtam, hogy Kentin kire hasonlít. 

-Sziasztok! Jaj Ken nagyon aranyos kis barátnőd van!

-Jó napot! Aname vagyok! Nagyon örülök, hogy találkoztunk!

-Manon vagyok Ken anyukája! Annyira sokat mesélt rólad Ken! Istenem, te tényleg olyan szép vagy!

-Köszönöm szépen! Ezt Önnek hoztam!

Odaadtam neki a nyakláncot és a bonbont. Nagyon örült neki. Így még senkit nem láttam örülni ilyen csekély ajándéknak.

-Talán bemehetnénk anya, nem gondolod?

-Képzeld, amíg Ken edzett, minden este elolvasta a leveleidet...

-Anya!! Bemegyünk??

-Sokszor aludt el úgy, hogy a fényképedet szorította....

-ANYA KÉRLEK!!!!

-Csak te tartottad benne a lelket...hiszen sokszor sí.....

Ekkor Ken odament az anyukájához és befogta a száját. Nagyon mérges lettem rá! Hogy tehet ilyet ezzel a csupa szív hölggyel, aki ráadásul az anyukája!

-ANYA KÉRLEK! Most már menjünk be!

-Jólvan rendben! Gyertek be édeseim!

-Kentin ezt nem kellett volna! Olyan kedves!

-Gyere Aname! Kihűl a vacsora!

Már ő is érezte, hogy ez túlzás volt. Bent már várt minket Gil parancsnok. Ugyan olyan arckifejezéssel ült sz asztalnál, mint reggel. Odamentem hozzá és átadtam neki az ajándékot. Belenézett a csomagba és elmosolyodott.

-Manon, szívem! Hozhatod a vacsorát!

Segíteni szerettem volna, de Gil nem engedte. Komoran rám nézett, majd megszólalt:

-Nem tudom, és nem is akarom tovább színlelni a gonosz katona apukát! Nagyon örülök, hogy a mi Kentinünk ilyen szép lányt talált magának! Ken miattad csinálta végig a kiképzést! Köszöntünk a családunkban Aname!

Erre azért nem számítottam! Már a legrosszabbra is felkészültem, de erre a legjobb történt, ami csak történhetett.

Manon behozta az ételt és enni kezdtünk! Nagyon jól éreztem magam, és jó hangulatban telt az este!

A nap végén felajánlották, hogy aludjak a vendégszobában. Elfogadtam a meghívást. Este még beszélgettünk Kentinnel egy kicsit.

-Nem kaptál levelet mi?

-Szörnyen lebuktam igaz?

-Az nem kifejezés! Ezek után visszajössz a suliba?

Nem szólt semmit! Megsimogatta az arcom, magához húzott és megcsókolt!

Kentin megígérte, hogy visszajön az iskolába. Végre kezd rendbe jönni minden körülöttem! Vagyis remélem!

Mentőöv

Lysander nagyon rendes volt, hogy megpróbált segíteni nekem. Azt hittem lesz valami hatása, de nem volt. A szüleim megingathatatlanok. Nem hiszik el, hogy Elisabeth néni és én nem is találkoztunk. Ha nem találok ki valamit, akkor viszont nincs más választásom, mennem kell Hongkongba. Öt napom maradt kitalálni valamit. A lehetőségeim viszont minimálisak voltak, az időm pedig csak fogy....

*Első nap:
Felébredtem reggel, és mivel magántanuló lettem erre az öt napra leültem a gép elé, és próbáltam rokonok után kutatni. Persze senkit nem találtam aki ideköltözne vagy itt lakna. Már a sírás kerülgetett, mikor csengettek. Ki volt az?
-Namucciiiiii most mi lesz velünk?
-Alexy nem tudom..... szeretnék itt maradni, de nem lehet!
-Elisabeth nénikéd mért költözött el?
-Szerelmi bánat miatt. Állítólag valami művész összetörte a szívét! Nem akar abban az országban élni ahol Jean-Francois tartózkodik.
-A te családod állandóan hurcolkodik? Nem tudtok egy helyben megmaradni?
-Hát kösz Alexy!
-Jaj Namucciiiiii, tudod hogy nem úgy értettem.
Persze hogy értem, de nem volt kedvem a hülyéskedéshez.
-Nem tudsz valamit kitalálni Alexy?
-Ami azt illeti tudok! De ez egy kicsit sem egyszerű!
-Hogyhogy? Nem értelek!
-Hát azt már gondolom Bonnie elmondta neked, hogy éltünk Amerikában egy darabig.
-Igen említette, de ez most hogy......
-Szóval, a szüleim hogy úgy mondjam magánnyomozók. Nagyon is elismert nyomozók. Eredetileg mi is azért költöztünk ide, mert egy ügy nemzetközivé vált, és itt bontakoztak ki az események. Aztán itt ragadtunk! Anyukám Szvetlána ki tud szedni bárkiből bármit.
-Ez elég érdekes! És akkor majd anyud kiszedi az enyémből van e valami rokonom erre?
-Olyasmi!
-Jól hangzik! De mi van ha nincs semmi rokonom?
-Akkor anya bemeséli a tiédnek, hogy rokonok. Elvégre ez a munkája!
Beszélgettünk még pár percet, aztán futott Jade-hez pusziszkodni. Elgondolkodtatott a dolog, de nem vagyok biztos a terv sikerében. De már ez is egy lehetőség!



*Második nap:
A terv ma veszi kezdetét! Szvetlána beadta anyának, hogy régi barátok az egyetemről. Mivel anya mindig azt hangoztatja milyen jó a memóriája, elsőre felismerte. Nagy reményeim vannak, mivel nagyon nem akarok elmenni. Megbeszéltük Alexyvel, hogy a kávézónál találkozunk, és kihallgatjuk a történéseket. Csakhogy a találkozó nem úgy zajlott le, ahogy mi azt reméltük. Mire odaértünk anyáink már végeztek is én pedig pont beleütköztem a sajátomba.
-Aname, kicsim?! Te meg mit keresel itt?
-Kiélvezem a maradék három napomat, mivel ezután már nem lesznek barátaim!
-Nem kell itt az irónia Aname! Te is tudod , hogy jobb lesz ez így!
-Kinek? Amúgy ki volt ez a nő?
-Jaj ő volt Szvetlána. Régen együtt hallgattunk az egyetemen!
-És hogyhogy ilyen rövid volt csak a találkozó?
-Sietnie kellett, meg nekem is! Elvégre mi három nap múlva elutazunk! Még az iskolából is ki kell vegyelek!
-Még nem vettél ki? Szerintem ne siesd el a dolgokat!
-Ezt hogy érted kincsem?
-Hátha meggondolod magad!
Erre persze nem válaszolt. Elindultunk haza és csak remélni tudtam, hogy Szvetlána sikerrel járt! De amit talált arra sohasem gondoltam volna!


*Harmadik nap:
Szvetlána maga hívott fel, hogy elújságolja a jó hírt. Pontosabban azt, hogy talált egy rokont, aki szóba jöhetett.
-És ki az?
-Agatha Lensbury a neve. Nem messze él egy kisvárosban.
-Hogy sikerült kiszedni ezt anyámból?
-Elég egyszerű volt. Most viszont jön  neheze!
-Mi?
-Agatha nem éppen mondható normálisnak! Legalábbis az anyukád szerint nem.
-És ezt mire alapozza?
-Agatha megszállottan szereti a japán kultúrát és szokásokat! Úgynevezett otaku! Sokszor még "jelmezbe is bújik".
-De attól még lehet normális valaki!
-Csakhogy a szüleid nem így gondolják. Szerintük érett felnőtt nő nem csinál ilyet! Innen neked kell átvenni az ügyet! Kinyomoztam neked Agatha címét és telefonszámát! Vedd rá őt is és a szüleidet is arra amire gondolod! Ennyit tudtam tenni érted!
-Köszönöm! Ez nagy segítség!
Most már volt valami támpontom a kereséshez! De hogy kezdjek hozzá? Azt se tudom ki ő nekem, de valamit majd csak összehozok! De már van egy halvány reménysugár, hogy maradhatok! Legjobbnak azt láttam, ha apuval és anyuval beszélek először.
-Figyeljetek! Nem akarok kertelni, az az igazság, hogy itt akarok maradni! Azt mondtátok ha találok rokont akkor maradhatok! Mit szólnátok Agatha Lensburyhöz?
-A keresztanyád egy elmebeteg kicsim! Nem véletlenül szakítottuk meg vele a kapcsolatot! Tündérnek öltözve szaladgál a városban! Nem, szó sem lehet róla!
-De anya!
-Semmi de Aname! Anyádnak igaza van! Nem és kész!
Fogtam magam és otthagytam őket. Bementem a szobámba és felhívtam Agathat. Nagyon örült nekem és megígérte, hogy másnap meglátogat, hogy meggyőzze anyáékat. Majdnem egy órát beszélgettünk, és a végén egy igen furcsa képet küldött magáról!

*Negyedik nap:

Elmeséltem Bonnienak mindent! Abba sem hagytam a beszédet egész délelőtt. A suliban szünetet rendeltek el, így volt időm a beszédre.

-Azt mondta ma jön hozzád? 

-Azt! 

-De ne sértődj meg, ez a nő tényleg nem tűnik normálisnak.

-Köszi Bonnie! Akkor találj ki jobbat! 

-Jól van na! Nem azért mondtam. De ha ilyen hacukában jelenik meg, akkor soha nem engedik meg hogy itt maradj!

-Olyat mondj amit még nem tudok! Amúgy is ki kell mennem elé a pályaudvarra! Elkísérsz?

Nem kísért el, mivel sürgős Arminozni valói voltak. Így hát egyedül bandukoltam ki a pályaudvarra. Legnagyobb meglepetésemre Nat jött velem szembe.

-Aname! Te még itt vagy?

-Jobban örülnél ha nem látnál mi?

-Dehogy is! Őszintén sajnálom a nyaraláson történteket! Nem így akartam!

-Jó, de most nem ez a legfontosabb! Ma találkozok Agatha nénivel, így lehet itt maradhatok!

-Az szuper lenne! Elkísérhetlek?

-Ne haragudj Nat, de most egyedül mennék! 

Nem mondtam mást, otthagytam a fenébe. Nem volt hangulatom hozzá. 

Agatha vonata 40 percet késett, és már kezdtem úgy érezni, talán el se jön! De mégis megérkezett az a vonat. Kicsit izgultam, hogy jól kiröhögnek, ha egy őrült tündér a nyakamba ugrik.Legnagyobb megdöbbenésemre, nem egy tündér, hanem egy elegánsan felöltözött, érett nő állt előttem.

-Szia Amane! Örülök hogy megismerlek!

-Szia! Igazából Aname vagyok, hol a tündér jelmezed?

-A ruha alatt! Egy kicsit kényelmetlen, de a cél érdekében mindent!

Nagyon szimpatikus volt nekem, és tényleg egy komoly nő benyomását keltette!

Amikor odaértünk a lakásomhoz, nagyon ideges lettem. Gyomrom fel-le liftezett, és elképzelni se tudtam mi lesz ezután. Ami történt arra álmomban sem gondoltam volna!

Amikor a szüleim meglátták Agatha nénit, hangos nevetésben törtek ki. Ezt azért elég furcsának találtam. Esküszöm nem volt semmi vicces a megjelenésében!

-Agatha! Ezer éve nem láttalak, de semmit nem változtál! Ugyanolyan bohókás vagy mint régen!-mondta anya és átölelte Agathat

-Én ezt nem értem! Mi olyan vicces? Semmi kivetnivaló nincs az öltözékében!

-Jaj Namikám! Te nem tudhatod, de ez is egy jelmez! Volt egy ilyen sorozat amikor......,

Hát nagyon nem érdekelt az a sorozat! Gondolom ez is olyan Amber-féle sorozat lehetett. Engem csak az érdekelt, hogy maradhatok e. Rengeteget beszélgettek, ahhoz képest hogy egy napja még azt mondták, hogy felelőtlen és nem normális. Közel két óra múlva született meg a döntés!

-Aname! Örülünk, hogy felnőttél, és hogy önálló lettél. De nem maradhatsz itt...

-De akkor is itt maradok! Egész héten azért görcsöltem, hogy megtaláljam Agathat, aztán most azt mondjátok, nem maradhatok? Elisabeth nénivel sem találkoztam soha! 

-Aname, befejezhetném a mondatot? Nem maradhatsz itt egyedül! Ezért Agatha beköltözik Elisabeth lakásába.

-Köszönöm, köszönöm, köszönöm!

Össze-vissza puszilgattam őket! Ez volt életem legszebb napja! Vagyis abban a pillanatban azt hittem.

*Ötödik nap:

Anyáék elmentek, Agatha beköltözött az új lakásba én pedig visszamentem a suliba. Ahogy elsétáltam az egyik pékség előtt újra megéreztem az illatot. Ken illatát. Gondolkodás nélkül bementem a pékségbe, de nem volt ott senki, csak a boltos néni. Mivel nem akartam totál bolondnak tűnni, vettem valamit és mentem tovább. Talán az elmúlt hetek történései tették tönkre az idegeimet. Vágytam valamire, ami jobbá tenné ezt az egészet. 

Örültem, hogy visszamehetek a suliba, de ma inkább nem mentem be. Úgy is magántanuló vagyok még. Elmentem a parkba és leültem egy padra. Aztán átgondoltam mindent, ami eddig történt velem. Kezdtem úgy érezni, hogy egy szappanopera főhősnője vagyok. Nagyon el lehettem gondolgodva mert észre se vettem, hogy valaki mellém ült. 

Ez a valaki nem szólt semmit csak nézett maga elé. Én meg nem voltam abban a hangulatban, hogy nagyon azt figyeljem kicsoda. Nagyokat sóhajtott, én meg felé fordultam. A padon egy nagydarab, szőke katona ült, homlokára szorított kézzel. Olyan szomorúnak tűnt.

-Kedves, nem zavarja, hogy ideültem?

-Oh, dehogy is! Mi a baj? Nagyon szomorúnak tűnik! Megkérdezhetem mi a baj?

-Hát, tudja kedves, én kiképző tiszt vagyok a hadseregben. Sok nyápickisasszonyból csináltam már igazi férfit! De most a saját fiamat kellett kiképeznem.

-Ez nagyon érdekes. Tudja, van egy nagyon kedves fiú. Elment katonasuliba. Nagyon aggódom érte, mert szeretem. Csak mióta elment nem beszéltem vele.

-Az én fiam is katonai iskolába ment tanulni! Én voltam a kiképzőtisztje! Ma már rá se lehet ismerni Kentinre.

-Kentin? Nem a Sweet Amorisban tanult?

-De igen. Akkor még eléggé nyomi volt!

-Nem volt az! Én már akkor is szerettem!

-Te voltál az a lány? Hát akkor igazat mondott? Azt hittem csak lódít a kölök.

-És a leveleim amit küldtem neki? 

- Azt hittem magának küldi, hogy ne szekáljam!

-Hol van most? Muszáj találkoznom vele! Itt van a városban?

-Ott van a tóparton. Látod? 

Még el se köszöntem, úgy rohantam le a tóhoz. El sem hiszem, hogy Ken itt van és nemsokára megint együtt leszünk Ken hol a vizet bámulta, hol pedig egy kis igazolványképet. A képen én voltam, még az utolsó napon adtam oda neki.

Odamentem, de nem is ismertem rá! Teljesen más volt, de titokban reméltem belül ugyan az a kedves srác maradt aki volt. Megfogtam a vállát és csak ennyit mondtam:

-Köszönöm a virágot! Tudtam, hogy te vagy az!

Ken egy pillanat alatt ugrott fel. Rám nézett és láttam, hogy könnyek szöknek a szemébe.

-Aname! 

Szorosan átöleltük egymást, és így is maradtunk nagyon sokáig.

Ez volt eddigi életem legeslegszebb napja!

Utolsó hetem? Azt már nem!

Mondanom sem kell nagyon megdöbbentem!
-Anya? Apa? Ti meg mit kerestek itt?
-Érted jöttünk!
-Hogyhogy értem?
-Nem volt jó ötlet itt hagyni téged! Meg amúgy is Elisabeth nénikéd elköltözik a városból! Nem maradhatsz egyedül.
-Anya és Apa. Örülök, hogy így aggódtok értem, de Elisabeth nénivel egyszer sem találkoztam mióta elmentetek. A pénzemmel is remekül gazdálkodom, és van megtakarításom is! Higgyétek el nekem! Nem kell senki, hogy vigyázzon rám!
-Nincs apelláta! Mondhatsz bármit Aname  akkor sem maradhatsz itt tovább egyedül!
-Ti élvezitek ezt az egészet!? Kábé éltünk a fél világban és mire kiépítettem a kapcsolataimat elköltöztünk. Soha nem volt rendes életem! Most, hogy 8 hónapja itt élek, nehezen, de sikerült barátokat szereznem! Nem hagyok itt mindent! Megint!
-Márpedig ez nem rajtad fog múlni Aname! Akárhogy szájalsz kisasszony, jövőhét pénteken indulunk Hongkongba!
-És meddig maradunk? Négy hónap múlva elköltözünk megint?
Fogtam magam és eljöttem otthonról. Nem akartam elhinni, hogy a saját szüleim babrálnak ki velem ennyire. Nem akartam senkit sem látni, egyedül kellett megemésztenem magamban a dolgokat. Soha nem lesz rendes életem?
Elmentem a közeli parkba, ahol egy kis patak is csörgedezett és egy öreg kőhíd ívelt át rajta. Ez alá a híd alá szoktam elbújni a világ elől, s a magányomat csupán a békákkal osztom meg. Hihetetlenül el voltam keseredve. Pont most akarnak elvinni, amikor talán Ken van itt? Hogy hathatnám itt Alexyt, vagy mit mondanék Bonnie-nak és Rosanak? És a többiek? Még Castiel és Lysander is hiányozna, Nathanielről már nem is beszélve. Annyi az emlék és a barát. Nem akarok a büdös, szmogos Hongkongba. De nem tudom mit tehetnék. Semmi esélyem a szüleim ellen. Ha ők visznek nekem mennem kell! Elegem van mindenből.
Egy órát ücsörögtem a híd alatt, sírdogálva, azon gondolkozva, hogyan is lehetne itt maradnom. Elisabeth néni úgysem marad itt, és ha nincs felnőtt rokon én sem vagyok. E
Két tervem is volt , de egyik sem volt a legjobb.

"A" ötlet:
Megkérem Alexy és Armin bácsikáját Davet, hogy vállaljon értem felelősséget. Tudja, hogy Alexy legjobb barátja vagyok, és azt is mennyire becsületesen dolgozom. Azonkívül eléggé befolyásos ember. Pont ideális pótpapa lenne.
Azért amennyire nem vagyok neki szimpatikus, azt is eltudnám képzelni, hogy még ő biztatná Anyáékat, hogy vigyenek el.

"B" ötlet:
Összejövök valahogy újra Nathaniellel. A szüleink elég jól összeismerkedtek és talán bennük megbíznak annyira , hogy itt maradhatnék. Nathaniel apukája amúgy is elég marcona alak, így nagy biztonságban lennék az ő közelében.
A hátránya csupán annyi, hogy Nathaniel szülei tudják, hogy elsőre is "megjátszottuk" a kapcsolatot. Így soha nem egyeznének bele, hogy ott maradjak.

Kettőből nulla. Ugyanott vagyok, mint eddig voltam! Lassan elindultam vissza a lakásomba, hogy elkezdjek pakolni, amikor összefutottam Lysanderrel. Pont nem vele akartam találkozni, de neki is örültem.
-Szia Aname! Miért vagy ilyen szomorú?
-Lys, a szüleim visszajöttek Hongkongból!
-Dehát ez nagyszerű, nem?
-Elakarnak vinni magukkal!
-Ajjaj! Akkor nem nagyszerű. Miért nem mondod meg nekik, hogy nem akarsz menni!
-Te nem ismered őket Lys. Soha nem mennének bele. Mivel nincs felnőtt rokonom a városban.
-És Bonnie anyukája?
-Nem bíznak meg benne. Tudod Bonnie anyukája festő. Szerintük az nem tisztességes munka ha festéket fröcskölsz egy papírra. Felelőtlennek tartják, így oda nem mehetek.
-Majd én segítek. Elviszem hozzád a csajokat, és megmutatjuk a szüleidnek milyen fontos vagy nekünk, és bármelyikünk szülei szívesen figyelne rád is.
-Kedves vagy, de hogy tudnád erre rávenni a csajokat?
-Egy kedves új barátom mondta, mennyi rajongóm van. Hát összegyűjtöm ezeket a rajongóimat.
- Akkor rendben, egy próbát megér!
Elköszöntem Lysandertől és elmentem haza. Úgy beszéltük meg, hogy ma este nyolc felé jön át a lányokkal. Persze azt el se kell mesélnem, hogy a szüleim mennyire mérgesek
voltak rám.
-Így viselkedik egy felelősségteljes nagylány? Így akarsz itt maradni egyedül?
-Apa! Neked milyen gyerekkorod volt? Volt háziállatod, barátaid, elmehettél kirándulni, táborozni?
-Igen! Nagyon jó gyerekkorom volt! De ez hogy jön most ide?
-Hát úgy apa, hogy mióta élek nem volt semmilyen háziállatom, mert gyakran költöztünk és nem engedtétek. Nem voltak barátaim, mert nem volt időm megismerni senkit rendesen. Nem mehettem táborba se kirándulni, mert sosem lehetett tudni, mikor költözünk. Milyen gyerekkor volt ez?
-De mindened megvolt! Olyan holmijaid ami egy veled egykorú gyereknek sem voltak!
-Igazad van anya! De nem volt kivel játszanom azokkal a klassz holmikkal. Tudom, hogy mindent megtesztek értem, de már felnőtt vagyok! Nem kényszeríthettek, hogy veletek menjek.
-Oh...dehogyis nem!
Pont ebben a pillanatban ért ide Lysander a lányokkal. Kopogtak, én meg beengedtem őket. Anyáék eléggé meg voltak döbbenve, mikor besereglettek az ajtón.

 -Anya, Apa! Ők a barátaim!
-Üdvözlöm Önöket! Lysander vagyok! Ők itt az osztálytársaink, akik nem szeretnék, hogy Aname elmenjen. Bármelyikünk szülei szívesen vállalja a felelősséget is. Kérem, ne vigyék el Anamét!
-Remek! Most aztán nyugodtabb vagyok, hogy pár kamasz idejött azzal, hogy minden a legnagyobb rendben lesz. Hát tudjátok mit? Aname velünk jön és kész!

Ugye milyen remek szüleim vannak? De azt hiszem el kell kezdenem búcsúzkodni, mert ha nem találok ki valamit a héten, akkor mennem kell Hongkongba! Valaki segítsen!

Emlékek és meglepetések

Hogy őszinte legyek, nagyon kíváncsi voltam az én kis titkos hódolómra. Senki nem jutott eszembe, aki küldhette volna. De úgy döntöttem, nem nyomozok. Előbb-utóbb minden kiderül. Nemigen szoktam ilyet csinálni, de ezen a napon nem mentem be a suliba. Túl sok minden kavargott a fejemben ahhoz hogy koncentrálni tudjak. Úgyhogy elmentem abba az étterembe, ahová Ken hozott. Nagyon hiányzott nekem. Nem telt el nap azóta, hogy ne gondoltam volna rá.

Visszaemlékezés:
 Pont ugyanennél az asztalnál ültünk. Szegényem fülig elvolt pirulva.
-Aname! Biztos velem akarsz lenni most?
-Persze! Ha nem akarnék, akkor nem lennék itt! Kérlek mesélj magadról!
-Apukám katona, anyukám pedig varrónő. Apu soha nincs otthon, mivel ő képzi ki az újoncokat.
-Az én szüleim diplomaták. Soha nem éltem még 2 évnél többet egy országban.
-Az szörnyű lehet. Hol éltél eddig?
-Spanyolország, Kína, Japán, Brazília, Németország, India, Thaiföld, az Egyesült Államok 4 államában és Egyiptomban. Végül pedig itt Franciaországban.
-Te jó ég!
Kihozták az étlapot és rendeltünk.
-Milyen ételeket szeretsz?-kérdeztem miközben megfogtam a kezét.
-Öhm...hát....izé. Mindegy nekem, csak ne legyen túl fűszeres! De mit nézel?
-Téged Ken. Arra gondoltam, levehetnéd a szemüveged.
-Szerinted is gagyi?
-Jaj dehogy, csak látni szeretném a szemeidet.

Lehetetlenül zöld szemei vannak. Nagyon elpirult szegény és sokáig nem is tudott megszólalni.

Hirtelen visszatértem a valóságba. Tudom, hogy lehetetlen, de megéreztem Ken illatát. Körbenéztem, de sehol sem láttam. Sem őt, sem senki mást. Csak egy pincér állt az asztalom mellett. Rendeltem magamnak egy szelet sütit és a sírás szélén álltam. Nagyon magányos voltam.
Háromnegyed óra múlva elindultam az étteremből. Hihetetlen, hogy két együtt töltött nap után szenvedek már fél éve. Minden rá emlékeztet. Minden.
Úgy döntöttem lesétálok a kikötőbe. Arra viszont nem számítottam, hogy összefutok Alexyvel.
-Hát te meg mi az ördögöt keresel itt?
-Namuciiii! Hogyhogy itt vagy?
-Ezt kérdezem én is tőled! Vagy ma nincs is iskola?
-Jade-del fogok találkozni! Annyira várom már!
-De jó! Azért nem mentél be a suliba! Merre mész?
-A kikötőnél van egy szuper manikűrös. Nem akarsz velem jönni?
-Menjünk! Úgy sincs jobb ötletem!
Alexy belém karolt és elindultunk. Nagyon jól elbeszélgettünk, hülyéskedtünk és Alexy elterelte a figyelmemet Kenről. Alexynél jobb barátot elképzelni sem tudtam, persze Bonniet és Rosa-t kivéve.
Bementünk a manikűröshöz. Nagyon jó kis hely, azt hiszem új törzshelyet találtam. A nőci nagyon jól megcsinálta a körmeinket. Amikor kijöttünk megint éreztem Ken illatát. Megszaglásztam Alexyt hátha neki is ugyanolyan a parfümje!
-Mivan? Talán büdös vagyok?
-Dehogy is Alexy! Csak éreztem egy illatot. Azt hittem ez a te illatod!
-Kinek az illatát érezted Namuciii?
-Kenét!
-Nem ismerem! De lehet hogy itt van! Megkeressük?
-Nem hiszem, hogy itt van! Katonasuliban van! Jaj Alexy úgy hiányzik!
Átöleltem, és sírni kezdtem.
Nem bírtam már visszatartani, olyan régóta gyűlt már bennem. Alexy letörölgette az arcomat.
-Ugyan Namuci! Egy pasi sem ér annyit, hogy akár egy csepp könnyedet is hullasd miattuk.
-Kedves vagy, de annyira beleszerettem, hogy képtelen vagyok elfelejteni!
- Biztos sokat beszélgettek!
-Nem! Mióta elment egy szót sem írt és a telefonja is ki van kapcsolva.
-Akkor meg ne emészd már magad! Gyere keresünk neked valakit.
-De nekem nem valaki kell! Hanem ő!
-Mutass egy képet! Hadd lássam kibe szerettél bele ennyire!
Mutattam. De Alexy reakciója megdöbbentett. Ugyanis az én kis barátom hangosan nevetni kezdett. Annyira, hogy abba se akarta hagyni!
-Hát kösz! Szia, megyek!
-Ne hülyéskedj! Gyere együnk meg egy fagyit!
-Semmi kedvem veled fagyizni! Gonosz vagy!
Nem szólt semmit, csak átkarolt és elindultunk. Ismét éreztem az illatot. Abba az irányba néztem, ahonnan az illatot éreztem. Elállt a lélegzem is, ugyanis Kent láttam a korlátnak támaszkodni! Azaz nem azt a Kent! Illetve nem úgy nézett ki, de tudtam hogy ő az. Nem tudtam mit csináljak. Legszívesebben odarohantam volna hozzá, de mi van ha nem ő az? Az eléggé kínos lenne, hogy odafutok egy vadidegen fiúhoz, aki azt se tudja ki vagyok. Még talán az elmegyógyintézet is kivonulna a helyszínre. Egyre csak azon járt az eszem, hogy tényleg ő volt az, és még sokáig bámultam hátra.

Elköszöntem Alexytől és egyből hívtam Bonnie-t. Megbeszéltük, hogy találkozunk. Mikor odaért hozzám először is jól letolt hogy nem mentem be a suliba, aztán meghallgatta a Kennel való "találkozásom" részleteit.
-Nami! Nem akarom összetörni a szívedet, de hidd el nekem nem ő volt az. Ma nagyon lelkizős vagy, és sokat gondoltál rá! Valószínűleg ezért képzelted oda Kent! Meg ha itt lenne csak értesít valahogy nem?
-Bonnie, tegnap a futár hozott nekem egy csokor rózsát! Konkrét feladó nem volt rajta! Ezt hogy magyarázod?
-Lehet, hogy olyan srác küldte aki túl nyuszi bevallani mit érez, vagy túl macsó! Mint Cas!
-Ne legyél már bolond Bonnie!
-Ja mert a te Kenes történeted jobb nem?
Ekkor valaki kopogott az ajtómon. Kinyitottam, de nem volt ott senki, csak egy csokor virág az ajtóm előtt.
-Kitől kaptad?
-Hát Bonnie valószínűleg Castieltől!
-Ne gúnyolódj velem! Kivele mi van a kártyán?
Volt ugyanis benne egy kis kártya. Az előzőben nem volt, ebben is csupán egy mondat volt:

"Örülök, hogy megtaláltad a boldogságot!"

-Visszavonom a Castieles dolgot. Ő biztos nem írna neked ilyeneket!
-Mondtam, hogy ő volt! Látott ma Alexyval, de nem tudhatja, hogy meleg! Én meg ölelgettem azt a kis majmot!
-Ne legyen már lelkiismeret furdalásod! Ő ment el és ő nem válaszolt... nem a te hibád Nami!
Nahát hogy ez a Bonnie milyen okosakat mond! Kis Einstein barátosnőm! Azt eddig is tudtam, hogy nem én vagyok a hibás, de Ken volt az! És ő küldte mindkét csokrot. Már csak meg kellene találnom, hogy beszéljek vele.
-Hogy találjam meg?
-Sehogy! Ő talál meg téged! Most is megtalált. Nem fogja annyiban hagyni! Keresni fog még! Na de most itt hagylak a problémáiddal, mert sürgős Arminnal kell lennem dolgom van! Puszi és kitartást szivenyőm!
 Bonnie elment, mivel Arminnal moziba mentek. Pár órával később ismét kopogott valaki. Azt hittem Alexy vagy Bonnie az, de tévedtem. Azt hittem hallucinálok amikor kinyitottam az ajtót!
-Anyu....Apu? Sziasztok