Elkaplak Francis Navier (vol.1)

Végre rendeződni látszott a életem. A kapcsolatunk Kentinnel egyre komolyabb és a körülöttem levő zűrzavar is kezdett eloszlani. Gondoltam én...
  Két hónap telt el eseménytelenül, a nyomozás nem mozdult előre minden lecsendesedett. Aztán megtörtént az, ami mindent megváltoztatott. Szerdai nap volt, Kentin és én együtt mentünk suliba, amikor megszólalt a telefonom. Ismét rossz érzés fogott el, pont olyan mint amikor Viktor hívogatott. Mikor felvettem a telefont nem hallottam semmi mást, csak szirénákat és egy nő zokogását. Nagyon megijedtem, hiszen nem tudtam hová tenni ezeket.
-Halló! Ki az? Hahó...
-Aname én vagyok az... nem fogod elhinni... én sem hiszem el... Istenem...
-Ki vagy? Nem értelek jól!
-Rosa vagyok! Istenem... ne... ne...
-Rosa az ég szerelmére mi történt?
-Te jó ég... Aname...gyere ide...
-Hova menjek Rosa? Mi a baj?
-Itt vagyok Bonnie lakásánál...siess...
Ezzel megszakadt a vonal. Nagyon ideges lettem. Mit keres Rosa Bonnie lakásánál, és hol volt eddig? Mi történhetett? Azonnal oda akartam menni, de már így is annyit lógtam, hogy a kirúgás veszélye fenyegetett. Kentinre néztem, és elmondtam neki mindent, amit hallottam. Felhívta az apját, és elmondta mi történt. Bonnie és Armin pont akkor érkeztek haza Oroszországból. Bonnie lakására mentek lepakolni, de a lakásban volt már valaki. Armin megpróbálta megvédeni Bonnie-t és közben megsebesült. A támadó elmenekült, de erős a gyanú, hogy Viktor volt az elkövető. Kentin anyukája elintézte nekünk, hogy az aznapi órákra ne kelljen bemenni, így elindultunk Bonnie-ékhoz. Mikor odaértünk, Armint éppen betették a mentőautóba. Bonnie sírva adott neki egy csókot, majd elindultak vele a kórházba.

Miután a rendőrök kikérdezték Bonnie-t, odamentem hozzá. Hosszasan öleltük egymást, és egyre csak sírt. Három hónap után így kellett újra találkoznunk. Nem sokkal később Rosa is megérkezett hozzánk. Mivel mindketten ki voltak borulva, elmentünk hozzám és főztem nekik nyugtató teát. Csak bíztam benne, hogy ettől jobban lesznek. Kentin pár perc múlva csatlakozott hozzánk. Hozott magával egy jegyzetfüzetet és mindent leírt amit a lányok mondtak. Hátha ezzel segítheti a nyomozást.
-El tudod mondani Bonnie, hogy hogy nézett ki a támadótok? -Kérdezte Kentin
-Nem igazán...maszk volt...maszk volt rajta! De magas volt... Arminnál magasabb. És fegyvere is volt... valamilyen pisztoly...
-Mondott valamit, ami furcsa volt?
-Nem...vagyis mondott valamit... de nem értettem...valami olyasmit, hogy... Ja ubju tebja! Nem tudom mit jelenthet... lehet...oroszul van!
-Az lehet, hiszen Arminék orosz származásúak.-mondta Rosa
-De vajon mit jelenthet? Nem ismertek olyat, aki tud oroszul?-kérdezte Kentin
-Én tudok valakit...-mondtam- De Kentin nem fogsz neki örülni!
-Jaj csak ne...ugye nem Alexyre gondolsz?
-Mi mást tehetnénk? Alexy Armin testvére. Biztos beszél oroszul és segíteni is fog!
Végül abban maradtunk, hogy felhívom Alexyt és beszélek vele. Alexy is szörnyen ki volt akadva. Nem akart nagyon találkozni még velem se. Aztán végül mégis belement a találkozásba. Alexy és én elkerültük egymást az utóbbi időben. Nem akartam balhét. Alexyvel a kórházban találkoztunk. Leültünk a váróba és hozzákezdtem a mondókámnak.
-Jól vagy Alexy?
-Már mitől lennék jól? A testvéremet brutálisan megtámadták, Jade és én fasírtban vagyunk és a legjobb barátom alig beszél velem hónapok óta!
-Ne haragudj Alexy, de Kentin...de most nem ezért jöttem! Bonnie hallott valamit, amit a támadó mondott. Azt gyanítjuk, hogy oroszul mondta!
-És mit mondott?
-Valami olyasmit, hogy Ja ubju tebja...
-Megöllek!
-Engem miért?
-Ezt jelenti Namuci...megöllek!
-Nem tudod, ki mondhatott ilyet Arminnak?
-Fogalmam sincs. Te is jól tudod, hogy Armin nem az a balhés fajta! Nem igen hiszem, hogy bárkivel is ilyen konfliktusba keveredett volna. Hacsak nem a szüleink miatt...
-Ezt, hogy érted?
Nem szólt semmit, fogta magát és elment. Még csak nem is köszönt. Pár perc múlva Szvetlána és Igor jelentek meg a váró ajtajában.
-Köszönjük Aname, hogy segíteni akarsz, de ezt bízd ránk! Ez már nem vicc, itt egyre komolyodnak a dolgok. Jobb, ha ebbe se te se Kentin nem avatkoznátok bele.
-De én...
-Tudjuk! Nem akarsz és nem is akartál soha rosszat. De most kérlek, hagyjátok ezt a profikra!
-Rendben! Armin hogy van?
-Súlyosak a sérülései, de a körülményekhez képest jól van! Nagy szerencséje volt.
-Be tudok menni hozzá?
-Nem! Még senki nem látogathatja. Túl gyenge és nagy fájdalmai vannak!- vette át a szót Igor- Majd szólunk, ha lehet!
Elköszöntem és otthagytam őket a kórházban. Hazafelé egyre csak azon járt az agyam, hogy mit akarhatott Alexy mondani. Mi lehet a szüleikkel, ami miatt megtámadták Armint. Igaz megígértem, hogy nem ártom bele magam a dolgokba, de Aname nem olyan lány aki bárkinek szót fogad! Pedig jobban tettem volna.

Bonnie átköltözött hozzám, mert félt egyedül lenni. Nem mintha én nagy védelmet tudtam volna biztosítani neki. A biztonság kedvéért Rosa is átcuccolt egy pár hétre. Közben az is kiderült, hogy Rosa egy asztma szanatóriumban volt eddig, azért nem találtam sehol. Még Leigh sem tudta hol van pontosan.
Egy hét is eltelt, mire a nyomozók kiderítették, hogy a lakásban tényleg Viktor járt. A személyleírás is erre utalt. Úgy látszik Viktor nem rám van specializálódva, hanem a Szokolov családra. Először Alexy aztán Armin...
De mit akarhat Viktor? Miért csinálja azt amit csinál? Főleg, hogy ő is rendőr. Nem tudom mit hisz, vagy akar, de jobb lesz minél előbb megtalálni mielőtt megtörténik a visszafordíthatatlan!

 Aztán támadt egy ötletem. Felhívtam apát, és elkértem Viktor anyukájának a telefonszámát. Igaz először megdöbbent, de aztán csak megadta a telefonszámot. Még beszélgettünk egy kicsit, aztán felhívtam Shenon Davidsont, Viktor anyukáját. Hosszan csengett ki, mire felvette. Mikor bemutatkoztam el sem akarta hinni, hogy én vagyok az. Majd elkezdtünk beszélgetni. Aztán amikor Viktorra tereltem a szót olyat tudtam meg, amit soha nem gondoltam volna. Shenon ugyanis elmondta, hogy amióta a fia annak a Naviernek dolgozik teljesen kifordult magából, és már nem ugyanaz a rendes nyomozó aki azelőtt volt. Még elkértem pár sütireceptet, hogy ne legyek gyanús, majd elköszöntem, és leraktam. A beszélgetés után hosszasan néztem magam elé, és nem tudtam mihez kezdjek. Tehát Viktor ezért akarta megszerezni a Navier-mappát. Kíváncsi volt, hogy hol tart a nyomozás.
Azonnal el akartam mondani valakinek amit megtudtam, de féltem hogy megint én leszek a kotnyeles. Elvégre veszélybe is sodorhattam ezzel a hívásommal a nyomozást. Így jobbnak láttam magamban tartani a dolgot. Éppen ezen agyaltam, amikor valaki csengetett. Mikor beleszólt a kaputelefonba, majdnem dobtam egy hátast.
-Castiel vagyok! Beengednél?
-Miért kéne?
-Segíteni akarok neked! Tudok valamit, ami segíthet!
-Jó, de ajánlom, hogy ne verj át!
Mikor belépett, egy gitár és egy erősítő is volt nála. Biztos Lysanderrel próbáltak.Furcsa volt, hogy ilyen későn állít be ennyi cuccal. Ráadásul a cigi is ott lógott a szájában.

 De persze a szívtipró kemény csávó azért nem állta meg, hogy be ne szóljon.
-Pofás kéró, már csak egy jó nő kéne ide meg hideg sör. De hát ha csak sör van...
-Castiel! Ha csak ezért jöttél, akkor...
-Jól van, ne haragudj! Szóval azért jöttem, hogy elmondjak neked valamit, amit tudnod kell. Tudod, hogy a szüleim Naviernek dolgoznak, és sok olyan beszélgetést hallottak, ami most hasznos lehet!
-Ez érdekes! De miért akarsz segíteni? Mert gondolom nem szívjóságból!
-Persze, hogy nem! A nyomravezetői díj és én nagyon jó barátok lennénk! Meg amúgy is, Armin a haverom!
-Rendben Castiel! Ha olyan az infó, megkapod a nyomravezetői díjat! De akkor mondd mit tudsz!
-Az egész akkor kezdődött...

Ó te jó ég!

Vannak olyan pillanatok, amikor az embernek semmi kedve nincs semmihez. Amikor mindent a háta közepére sem kíván. Hát ez a nap olyan volt. Nem volt kedvem kikelni az ágyból, pedig iskolába kellett volna mennem. De aztán erőt vettem magamon és elvonszoltam magam a suliig. Olyan magányos voltam. Rosa napok óta nincs itthon, Bonnie még mindig Oroszországban van, Alexy pedig nem vette fel a telefont. Úgyhogy tényleg hihetetlenül rossz volt ez a nap. A suliba beérve azért javult a helyzet. Lysander és Castiel már bent ültek a teremben mikor odaértem. Gyanús volt, hogy pont ők értek be elsők között. Amikor Castiel meglátott, hangosan felnevetett.
-Mi olyan vicces?- kérdeztem mosolyogva.
-Hát csak az, hogy ma nincs tanítás!-Fogta meg a vállam Lys.-Ma csak ügyelet van.
-Akkor ti mit kerestek itt?
-Kint már elég hűvös van....-vigyorgott Castiel.
-Erről én mért nem tudtam?
-Azért mert ritkábban jársz be, mint Castiel!
-Köszi, de hidd el! Nem én vagyok a rossz, hanem a körülményeim!
-Na látod, ezt elhisszük!-vigyorgott Castiel.-Egyébként már akartam kérdezni! Mi van a Navier-nyomozással és neked mi a szereped benne?
-Te honnan....honnan tudsz erről?
-Aki jókor van jó helyen, az megkapja a kívánt infókat!
-Magyarul hallgatóztál!
-Mondhatjuk így is! Nos?
Kicsit elgondolkodtam a dolgon. Mármint, hogy mit is mondjak nekik. Az igazat nem mondhatom meg, de hazudni sem akarok. Alexy is bajba került miattam. Mondjuk Castielt nem féltem annyira Viktortól... Végül arra jutottam, hogy elmesélem nekik azt, amit már az újságban is olvastak. Mikor befejeztem a mondandómat Castiel arcára diadalittas kifejezés került.
-Nem azért, de én már rég elkaptam volna azt a szemetet! Nem tudom mit szerencsétlenkednek annyit! Kentin meg az apja, a két nagyokos katona, de ha csinálni is kéne valamit, lefagynak...
-Castiel! Nyilván Aname sem mond el mindent amit tud, vagy ő sem tud sokkal többet mint mi!
-Köszi Lysander! Castiel, ha olyan nagy a szád, menj oda Kentinhez, és mond el neki amit tusz!
-Na és miért tennék ilyen hülyeséget?
-Azért Cas, mert 100 eurós (kb 30.000 Ft) jutalom jár annak, aki érdemben segíti a nyomozást!
Elgondolkodott, majd a füle mögé tett egy szál cigit és kiment az udvarra. Nem zavartatta magát, hogy ott vagyunk, vagy hogy az iskola területén tilos a dohányzás. Lys éppen telefonált, úgyhogy egy kicsit bele tudtam mélyedni a gondolataimba. Pár perc múlva Cas visszajött, felvette a táskáját, biccentett majd elment, és Lysander is követte. Még sohasem voltam egyedül az osztályban, de ez remek alkalom arra, hogy átgondoljam a történteket. Nagyon elegem van már ebből az egészből. Szeretném újra egy átlagos tini életét élni, nem pedig maffiózók után nyomozni. Kentint is egyre kevesebbet látom, mert őt is lefoglalja a Navier pereputty. Pár pillanattal később Alexy száguldott be a terembe...
-Elnézést tanárnő a...a...a... Namuci, mi van itt? Hol vannak a többiek?
-Ma nincs tanítás csak ügyelet van. Én is ma szembesültem vele.
-Akkor feleslegesen jöttem ma suliba? Egyszer nem akarok lógni az évben és akkor sincs iskola. Lehet ezzel jutalmazott meg az univerzum!
Leült a tőlem legtávolabb lévő padba. Nagyon rosszul esett, hiszen régen ilyenkor mindig mellém ült.
-Alexy, kérdezhetek valamit?-De nem válaszolt. Felém sem nézett, figyelmen kívül hagyott.-Alexy, van valami baj?
De semmi válasz. Hihetetlenül elkeseredtem, mivel Alexy a legjobb barátom. Fogtam magam, kimentem a teremből egyenesen az udvarra. Egy pillanat múlva eleredt az eső, és perceken belül szakadni kezdett. A zuhogó esőben, könnyeimmel küzdve indultam haza. Annyira egyedül éreztem magam, hogy úgy el akartam menni anyuékhoz Hongkongba. Időnként hátrapillantottam, hogy hátha ott van Alexy, de nem volt ott. Már éppen hazaértem volna mikor valaki hátulról megölelt. Azonnal tudtam, hogy Alexy az, éreztem az illatát.
-Aname, felmehetek hozzád?
-Persze...de mi lett a Namucival?
Nem válaszolt, csak mosolygott. Aztán, amikor felmentünk, Alexy leült a kanapéra és kért egy pohár vizet. Adtam neki, aztán elkezdtünk beszélgetni.
-Namuciii az a helyzet, hogy összezavarodtam!
-Mivel kapcsolatban? Mert azt észrevettem, hogy az utóbbi időben nagyon kerülsz engem.
-Tudod, amikor fent voltunk a tetőn...én meg akartalak csókolni...de aztán jött Kentin...és istenem...
-Alexy, nem értelek! Motyogsz itt össze-vissza!
-Mindegy...azt hiszem szeret...
-Alexy, amit érzel irántam, az nem szerelem, hanem hála! Hidd el nekem, én is voltam ilyen helyzetben.
-De én Kentinre céloztam...
-Az meg se forduljon a kis agyadban Alexander Szokolov, mert vérfürdőt rendezek!
Alexy nevetni kezdett. Tudtam én, hogy csak viccelődött.
-Namuciii, megengeded, hogy megcsókoljalak?
Megdöbbentem. Mért akar egy meleg pasi megcsókolni?
-Nem.-mondtam gondolkodás nélkül-Nekem ott van Kentin, neked meg Jade. És ez így van jól.
-De akkor sohasem tudom meg, milyen lánnyal csókolózni!
-Erre most mit mondjak Alexy, Te meleg vagy!
-Ebben már nem vagyok olyan biztos, mint mielőtt megismertelek. Légyszi!!
Nem szóltam semmit, csak közelebb hajoltam hozzá. Ő is közelebb hajolt, és amikor már azt hitte megcsókolom mikor egy nagy puszit nyomtam a homlokára.
-Na most már mehetsz!-mosolyogtam rá-Tudod, én szeretlek Alexy, de csak mint a legeslegjobb barátomat. Szeretném, ha ez így is maradna.
-Én pedig igyekezni fogok. Ezt azért fogadd el légyszi...ez egy kis semmiség! De neked szánom.
Odaadott egy pici rózsaszín csomagocskát. Igazából olyan volt mint egy kis kézitáska. Súlyából ítélve, eléggé tele volt.
-Köszönöm Alexy!
-Szívesen! Na de én már megyek, találkozni fogok Jaddel.
-Na szép...Jaddel találkozik, aztán Namucival akar csókolózni! A kis szégyentelen! Amúgy elkísérjelek?
-Csak a lépcsőházig. Onnantól csak elboldogulok!
Kikísértem a lépcsőházig. Ott megint kapott két puszit és elindult a kapu felé.
-Alexy, haragszol rám?
-Dehogy haragszom rád Namucii! Holnap találkozunk a suliban.
Még egyszer összemosolyogtunk, és Alexy elment.

Visszamentem a lakásba, és az Alexytől kapott csomagocskát letettem az íróasztalomra. Nem volt annyi lelkierőm, hogy kibontsam. Ezt a döntésemet is megbántam a későbbiekben. Mert hát egy egyszerű ajándék is okozhat bonyodalmakat.

---♡---

Bementem a fürdőbe, megnyitottam a csapot, és csináltam magamnak egy jó forró habfürdőt. Telepakoltam mindent illatos teamécsesekkel és megpróbáltam ellazulni. Rám is fért volna, mivel az elmúlt napok, hetek és hónapok eléggé kikészítették az idegeimet. Szerettem volna megfeledkezni Nathanielről és az egész zűrös családjáról, a nyomozásról, Viktorról sőt még erről a bolond Alexyről is. Alighogy beleültem a kádba kopogtattak az ajtón. Úgy gondoltam, had kopogtasson. Ha ráun úgyis elmegy. De csak nem hagyta abba a kopogtatást. Sőt, a kopogtatás dörömböléssé erősödött. Kénytelen voltam kimászni a kádból. Odamentem az ajtóhoz, egy szál törölközőben, és kiszóltam rajta.
-Ki az!?
-Kentin vagyok! Beengedsz?
-Most? Kentin egy törölközőben vagyok!!
-Annál jobb!
Nem akartam vitatkozni, ezért beengedtem. Teljesen elpirult, amikor meglátott. Dehát Istenem...Én szóltam előre!
-Nagyon szép vagy Aname! Vagyis...nem azért...vagyis...ugye érted!
-Értem én! De mit szeretnél?
-Veled lenni. Elvégre járunk nem?
-Persze, hogy járunk.
Odamentem és megöleltem.f
-Alexy barátod többet van veled, mint én! Most is itt volt nem?
-Itt volt!
-És mit akart?
-Beismerte, hogy téged szeret!
-Neee! Ezt ugye nem mondod komolyan?
-Nem...de ha azt mondom, hogy engem akart megcsókolni, az jobb?
A fintorgás egy pillanat alatt haraggá vált. Ha egy pillantással ölni lehetett volna, Alexy már nem élne...
-Nem úgy volt, hogy meleg?!
-Próbálkozni szeretne!
-De ne az én barátnőmmel próbálkozzon az a kis homokvödör...
Nem tudtam sírjak e vagy nevessek. Kentin úgy védelmezte az erényemet, mint egy anyatigris. Aztán észrevette az ajándékot az asztalon.
-Ezt is az hozta ugye? Az a kis kö...
-Kentin! Azért ne ess túlzásba kérlek! Alexy a legjobb barátom!
Elvette a csomagot és kinyitotta. Volt benne körömlakk, parfüm, táblás csoki meg valami baglyos bizsu ékszer. A kis táska zsebében, pedig volt egy levél is, amit Kentin kérdezés nélkül elkezdett olvasni. Direkt nyávogós, magas hangon.
-"Drága Namucii! Ezt a levelet azért írom neked, mert szeretném megköszönni, hogy megmentetted az életemet. Ezért vásároltam neked ezt a túlélőcsomagot. Minden benne van, ami egy ilyen csajnak a túléléshez kell. Ha ma nem sikerűt megcsókolnom téged, akkor ne haragudj, ha meg igen akkor tudd..."
Nem fejezte be az olvasást, összegyűrte a levelet, aztán kinyitotta az ablakot és kihajította rajta a galacsint. Olyan fejet vágott, hogy meg én sem mertem hozzászólni. Aztán odajött hozzám és megölelt.
-Többet ne találkozz azzal az idiótával!
-De az az idióta a legjobb barátom Kentin! Nem jön át többet, ha akarod, de akkor is a legjobb barátom.
Nem szólt semmit, csak bámult kifelé az ablakon. Én meg még mindig csak egy törcsiben álltam, ezért gondoltam csak becsukom az ablakot. Ahogy odaléptem az ablakhoz, hogy bezárjam Kentin megijedt és véletlenül lerántotta rólam a törölközőt. Hirtelen nem tudtam mit csináljak, aztán magamra kaptam a törölközőm, és a szobámba futottam. Felvettem egy lenge ruhát aztán kimentem Kentinhez. Azt hittem ugyanúgy el lesz pirulva mint amikor meglátott a törölközőben, de tévedtem. Csábító mosolyával nézett rám, és éreztem, hogy most én vagyok az aki elpirul. Odajött hozzám, beletúrt a hajamba és megcsókolt. Aztán valahogy a kanapén kötöttünk ki. Aztán ami azután történt, nem mesélném el nektek, de az az este örökké emlékezetes marad a számunkra.

Reggel kilenc órakor ébredtünk fel egymás amellett. Elkéstünk az iskolából, de nem érdekelt. Tegnap este a kapcsolatunk egy új szintre lépett, és most csak is vele szeretnék lenni. Dehát ugye, soha sem úgy van, ahogy én szeretném, ezért most se volt úgy. Kentin telefonja megszólalt, és ez  véget vetett az idillnek. Gil telefonált, hogy fejlemény van a Navier-ügyben, de ha nem megyünk be a suliba elkap, és mehetünk strandpapucsot varrni egy bangladesi üzembe. Tehát felöltöztünk és elindultunk a suliba.