Titkok vol.1

Minden olyan jól alakult. Itt maradhattam, Kentin és Én együtt vagyunk, Bonnie is itt van! Ám ahogy az lenni szokott nem tartott ez a tökéletes boldogság örökké! De hogy az elején kezdjem:

Kentin visszajött az iskolába. Mindenki meglepődött, mikor besétáltam vele az iskola folyosójára. Bonnie és Rosa egyből odajöttek faggatni.
-Ejha Nami! Ki ez a helyes fiú? Új talán?
-Dehogy Rosa! Nem ismered meg? Ő Ken...akarom mondani Kentin!
-Nem mondod! Ő Ken?
-Kentin! Igen Bonnie ő az! Istenem annyira boldog vagyok!
Egyszer csak nagy csörömpölésre és ordibálásra lettem figyelmes. Éreztem, hogy a torkomban dobog a szívem. A zaj irányába futottam és nem hittem a szememnek. Ken és Nathaniel összeverekedtek! Kellett nekem mindent elmesélni neki! De előbb-utóbb úgy is megtudta volna! Közelebb mentem, de csak foszlányokat hallottam a köztük lévő veszekedésből. Kentin valami olyasmit mondott, hogy nem erről volt szó, és ha rájön, hogy elszúrta megöli... Nem tudtam mire gondolni! Mi az, hogy nem erről volt szó? Nagyon gyanús volt ez nekem. Odamentem Kentinhez és elrángattam onnan. Rá sem ismertem Kentinre. Arca eltorzult, haja összekócolódott, szemei véresek lettek. Megálltunk a hátsó folyosón és számon kértem!
-Mégis mi a fészkes fene volt ez Kentin?
-Hallottad nem? Megkapta a magáét a kis gyökér!
-Mire volt ez jó?
-Nem kell neked mindent tudni Kincsem!
-De tudnom kell! Kezdek félni tőled....
-Majd iskola után elmesélem neked oké?
Átölelt és egy puszit nyomott a homlokomra. Fogta magát és elment. Nem éreztem azt, hogy őszinte lett volna velem. Ezért úgy döntöttem, hogy megkérdezem Nathanielt is a történtekről. Nem volt nehéz megtalálnom. Az alagsori lépcsőn ült, mint általában, ha szomorú.
-Szia Nat! Már ezer éve nem beszéltünk!
-Aname! Ugye láttad? Megmagyarázom!
-Azt nagyon is szeretném! Mi volt ez az egész?
-Mielőtt Kentin elment, megkért valamire! És megvan győződve róla, hogy nem tartottam meg a szavamat.
-De mire kért meg?
Megrázta a fejét, felállt, aztán rám nézett.
-Tőle kérdezd!
Fogta magát és elment! Nem lettem sokkal okosabb ettől a beszélgetéstől sem. Fogtam magam és megkerestem Bonniékat.

Suli után megvártam Kentint. Még mindig dühösnek tűnt. Megfogta a kezem és elkezdett vonszolni maga után.

-Mégis mit csinálsz Kentin?
-Ne aggódj, mindent megtudsz időben! Szeretlek!
Ezt azért jó volt tudni. Kicsit ideges voltam, nem tudtam hova megyünk, és mit fogunk csinálni.
Legnagyobb megdöbbenésemre hozzájuk mentünk. Nem volt otthon senki. Bementünk a konyhába és Kentin és elkezdte mondani a magáét!
-Ne ijedj meg Aname! De most elmesélem neked mi volt ez a mai balhé!
-Kíváncsian várom!
-Te is tudod, hogy Nathaniel apja nem éppen normális. Amikor megtudta, hogy apám kiképzőtiszt, azt akarta, hogy belőle is "férfit" faragjon. Nathaniel nem volt túl lelkes, ezért megkért, hogy csináljak valamit ellene. Aztán valami gerincproblémára hivatkozva alkalmatlan lett a kiképzésre. Cserébe megígérte, hogy vigyáz rád, nehogy összetörjék a szíved.
-Óh....de nagyon kedves vagy! Csak tudod......
-Hadd fejezzem be! Szóval megígérte, de már másnap kikezdett veled. Aztán amikor levelet kaptam tőled, hogy Olaszországba utazol vele, tudtam, hogy valamit tervez. Ezért utánatok mentem.
-Eljöttél?
-Elmentem! Nathaniel persze tagadta, hogy bármi rossz szándéka lenne veled. Csak mert szomorú vagy. De ez nem igaz! Mikor nem lett alkalmas a kiképzésre, az apja rásütötte, hogy meleg! Ezért vitt csak el magával.
-Ezt tudtam én is!
-És azt is tudtad, hogy mit tervezett ellened Amber?
-Szerintem semmit! Hiszen barátok lettünk!
-Nem egészen! Amber meg akart szívatni téged is és Nathanielt is! Leégető kampányt indított ellenetek!
-Mire célzol?
-Miközben öltöztél, képeket csinált rólad!
-A kis dög!
-Már éppen küldte volna a képeket, amikor Nathanielt elkaptam. Akkor bevallott az apjának mindent, és Amber is letett a szándékáról! Egyenlőre!
-És akkor most mi volt ez?
-Megláttam a képeket az utcán kiragasztgatva!
-Jézusom! Most mi lesz?
-Adtam Nathanielnek 2 napot hogy tegyen valamit. De nem csinált semmit. Most meg mehet a katonasuliba!
-Úgy érted elmegy a suliból?
-Úgy! Ugyanúgy 9 hónapra mint én! Nem ússza meg az a kis.....
-És Amberrel mi lesz? Ő plakátolta ki a várost a képeimmel!
-Ne aggódj, neki is kitalálok valamit..
Hát ez nagyszerű! Mikor az ember kezdi azt hinni minden rendben, akkor sosincs rendben semmi! De nem értem ezt az egészet! Kentin össze-vissza hablatyol mindent. Ennek így nem sok értelme van. És mi az, hogy a kis nyomi Ken megbízza Nathanielt, hogy vigyázzon rám? Itt valami bűzlik, de ha beledöglök is kiderítem az igazságot!
Kentin még dúlt-fúlt egy kicsit, majd lenyugodott. Megbeszéltük, hogy másnap elém jön, és együtt megyünk suliba. Elindultam haza és közben azon gondolkoztam, hogy hogyan tudnám kiszedni Nathanielből az igazságot. Vagy legalább azt, amit ő igazságnak hisz.

Ezért aztán nem haza mentem, hanem Nathanielékhez. Bekopogtam az ajtón és két perc után Amber nyitott ajtót!
-Mit keresel te itt?
-Neked is szia Amber! Mi a baj?
-Ne játszd itt az agyad! Miattad van minden!!
-Mi minden? Azt hittem barátok vagyunk!
-Te meg én sosem voltunk és nem is leszünk barátok! Amúgy meg senki nincs itthon rajtam kívül!
Aztán egyszerűen rám csapta az ajtót! Ettől meg aztán még jobban összezavarodtam. Leültem egy közelben lévő padra és vártam, hátha felbukkan Nathaniel. Fel is bukkant, de nem egyedül. Ugyanis Kentin is vele volt. Elég furcsa volt. Közelebb mentem hozzájuk, de lehetőleg megpróbáltam észrevétlen maradni. Elbújtam egy fa mögött és hallgatózni kezdtem.
-Semmit nem szabad megtudnia! Érted, SEMMIT!
-Jól van, hallgatok! De te se kiabálj Kentin!
-Ideges vagyok! Éppen hogy visszajöttem.. Nem szabadott volna hogy találkozzunk! Még nem....
-Te is hülye voltál! Minek járkáltál el hozzá? Virág meg kislevél..... Mi van ha, ugrik a terv?
-Nem fog ugrani! Csak el ne járjon a szád!!
-És ez az iskolai kirohanásod? Megbolondultál?
-Elrettentésnek szántam....Hogy nem ugyanaz vagyok aki voltam!
Nem akartam lebukni, ezért elmentem. Éppen eleget hallottam ebből az egészből. Milyen terv? Nagyon elegem van belőlük. Fogtam magam és elmentem Alexyhez. Ő biztos meghallgat. Most az egyszer én csengettem hozzá.
-Alexy én vagyok! Felmehetek?
-Ki az az én? Én vagyok én is! De ha én lennék én aki odalent van, akkor hogy lennék én aki idefent van. Tehát ki az az én? Én?
-Aname vagyok! Beengedsz?
-Sziaaa! Most nem lehet! Sok a tanulnivaló és még Jaddel se tudok találkozni! Neharizz Namuciii! Tudod hogy szeretlek!
Hát ez nagyszerű! Bonnie és Rosa nem veszik fel a telefont, Alexy nem enged be, Agatha néni valami cosplay versenyen van, Kentin és Nathaniel titkolóznak mással meg nem vagyok olyan jó viszonyba. Így hát hazamentem. Elővettem a laptopom és keresgélni kezdtem csak úgy össze-vissza. Próbáltam megtudni valamit Nat vagy Kentin szüleiről de nem volt találat. Egyedül Nat anyukájáról találtam egy cikket. De attól se lettem okosabb. Kezdtem feladni az egészet. Majd úgy csinálok, mint akit nem érdekel az egész. Elfeküdtem az ágyon és el is bóbiskolhattam, mert arra riadtam, hogy eszeveszettül dörömbölnek az ajtómon.
-Megyek már!
-Aname! Bejöhetek?
Sose találjátok ki, de Kentin állt az ajtóban!
-Most köszöntünk el egymástól alig két órája! Valamit elfelejtettél?
-Aname....Láttalak a parkban! Tudom, hogy sok mindent hallottál! Bocsánatot szeretnék kérni, hogy nem mondtam igazat!
Már sok volt ez a mai napra, úgyhogy a sírás kerülgetett.
-Mi az igazság? Miért mentél el? És Nathaniel? Nem értek semmit!

-Elég nehéz lesz ezt elmagyaráznom...

-Szeretsz te engem egyáltalán?

-Mindennél jobban! Ez egy nagyon bonyolult dolog! Megígéred, hogy nem mondod el senkinek?

...

folytatása következik.....