Mentőöv

Lysander nagyon rendes volt, hogy megpróbált segíteni nekem. Azt hittem lesz valami hatása, de nem volt. A szüleim megingathatatlanok. Nem hiszik el, hogy Elisabeth néni és én nem is találkoztunk. Ha nem találok ki valamit, akkor viszont nincs más választásom, mennem kell Hongkongba. Öt napom maradt kitalálni valamit. A lehetőségeim viszont minimálisak voltak, az időm pedig csak fogy....

*Első nap:
Felébredtem reggel, és mivel magántanuló lettem erre az öt napra leültem a gép elé, és próbáltam rokonok után kutatni. Persze senkit nem találtam aki ideköltözne vagy itt lakna. Már a sírás kerülgetett, mikor csengettek. Ki volt az?
-Namucciiiiii most mi lesz velünk?
-Alexy nem tudom..... szeretnék itt maradni, de nem lehet!
-Elisabeth nénikéd mért költözött el?
-Szerelmi bánat miatt. Állítólag valami művész összetörte a szívét! Nem akar abban az országban élni ahol Jean-Francois tartózkodik.
-A te családod állandóan hurcolkodik? Nem tudtok egy helyben megmaradni?
-Hát kösz Alexy!
-Jaj Namucciiiiii, tudod hogy nem úgy értettem.
Persze hogy értem, de nem volt kedvem a hülyéskedéshez.
-Nem tudsz valamit kitalálni Alexy?
-Ami azt illeti tudok! De ez egy kicsit sem egyszerű!
-Hogyhogy? Nem értelek!
-Hát azt már gondolom Bonnie elmondta neked, hogy éltünk Amerikában egy darabig.
-Igen említette, de ez most hogy......
-Szóval, a szüleim hogy úgy mondjam magánnyomozók. Nagyon is elismert nyomozók. Eredetileg mi is azért költöztünk ide, mert egy ügy nemzetközivé vált, és itt bontakoztak ki az események. Aztán itt ragadtunk! Anyukám Szvetlána ki tud szedni bárkiből bármit.
-Ez elég érdekes! És akkor majd anyud kiszedi az enyémből van e valami rokonom erre?
-Olyasmi!
-Jól hangzik! De mi van ha nincs semmi rokonom?
-Akkor anya bemeséli a tiédnek, hogy rokonok. Elvégre ez a munkája!
Beszélgettünk még pár percet, aztán futott Jade-hez pusziszkodni. Elgondolkodtatott a dolog, de nem vagyok biztos a terv sikerében. De már ez is egy lehetőség!



*Második nap:
A terv ma veszi kezdetét! Szvetlána beadta anyának, hogy régi barátok az egyetemről. Mivel anya mindig azt hangoztatja milyen jó a memóriája, elsőre felismerte. Nagy reményeim vannak, mivel nagyon nem akarok elmenni. Megbeszéltük Alexyvel, hogy a kávézónál találkozunk, és kihallgatjuk a történéseket. Csakhogy a találkozó nem úgy zajlott le, ahogy mi azt reméltük. Mire odaértünk anyáink már végeztek is én pedig pont beleütköztem a sajátomba.
-Aname, kicsim?! Te meg mit keresel itt?
-Kiélvezem a maradék három napomat, mivel ezután már nem lesznek barátaim!
-Nem kell itt az irónia Aname! Te is tudod , hogy jobb lesz ez így!
-Kinek? Amúgy ki volt ez a nő?
-Jaj ő volt Szvetlána. Régen együtt hallgattunk az egyetemen!
-És hogyhogy ilyen rövid volt csak a találkozó?
-Sietnie kellett, meg nekem is! Elvégre mi három nap múlva elutazunk! Még az iskolából is ki kell vegyelek!
-Még nem vettél ki? Szerintem ne siesd el a dolgokat!
-Ezt hogy érted kincsem?
-Hátha meggondolod magad!
Erre persze nem válaszolt. Elindultunk haza és csak remélni tudtam, hogy Szvetlána sikerrel járt! De amit talált arra sohasem gondoltam volna!


*Harmadik nap:
Szvetlána maga hívott fel, hogy elújságolja a jó hírt. Pontosabban azt, hogy talált egy rokont, aki szóba jöhetett.
-És ki az?
-Agatha Lensbury a neve. Nem messze él egy kisvárosban.
-Hogy sikerült kiszedni ezt anyámból?
-Elég egyszerű volt. Most viszont jön  neheze!
-Mi?
-Agatha nem éppen mondható normálisnak! Legalábbis az anyukád szerint nem.
-És ezt mire alapozza?
-Agatha megszállottan szereti a japán kultúrát és szokásokat! Úgynevezett otaku! Sokszor még "jelmezbe is bújik".
-De attól még lehet normális valaki!
-Csakhogy a szüleid nem így gondolják. Szerintük érett felnőtt nő nem csinál ilyet! Innen neked kell átvenni az ügyet! Kinyomoztam neked Agatha címét és telefonszámát! Vedd rá őt is és a szüleidet is arra amire gondolod! Ennyit tudtam tenni érted!
-Köszönöm! Ez nagy segítség!
Most már volt valami támpontom a kereséshez! De hogy kezdjek hozzá? Azt se tudom ki ő nekem, de valamit majd csak összehozok! De már van egy halvány reménysugár, hogy maradhatok! Legjobbnak azt láttam, ha apuval és anyuval beszélek először.
-Figyeljetek! Nem akarok kertelni, az az igazság, hogy itt akarok maradni! Azt mondtátok ha találok rokont akkor maradhatok! Mit szólnátok Agatha Lensburyhöz?
-A keresztanyád egy elmebeteg kicsim! Nem véletlenül szakítottuk meg vele a kapcsolatot! Tündérnek öltözve szaladgál a városban! Nem, szó sem lehet róla!
-De anya!
-Semmi de Aname! Anyádnak igaza van! Nem és kész!
Fogtam magam és otthagytam őket. Bementem a szobámba és felhívtam Agathat. Nagyon örült nekem és megígérte, hogy másnap meglátogat, hogy meggyőzze anyáékat. Majdnem egy órát beszélgettünk, és a végén egy igen furcsa képet küldött magáról!

*Negyedik nap:

Elmeséltem Bonnienak mindent! Abba sem hagytam a beszédet egész délelőtt. A suliban szünetet rendeltek el, így volt időm a beszédre.

-Azt mondta ma jön hozzád? 

-Azt! 

-De ne sértődj meg, ez a nő tényleg nem tűnik normálisnak.

-Köszi Bonnie! Akkor találj ki jobbat! 

-Jól van na! Nem azért mondtam. De ha ilyen hacukában jelenik meg, akkor soha nem engedik meg hogy itt maradj!

-Olyat mondj amit még nem tudok! Amúgy is ki kell mennem elé a pályaudvarra! Elkísérsz?

Nem kísért el, mivel sürgős Arminozni valói voltak. Így hát egyedül bandukoltam ki a pályaudvarra. Legnagyobb meglepetésemre Nat jött velem szembe.

-Aname! Te még itt vagy?

-Jobban örülnél ha nem látnál mi?

-Dehogy is! Őszintén sajnálom a nyaraláson történteket! Nem így akartam!

-Jó, de most nem ez a legfontosabb! Ma találkozok Agatha nénivel, így lehet itt maradhatok!

-Az szuper lenne! Elkísérhetlek?

-Ne haragudj Nat, de most egyedül mennék! 

Nem mondtam mást, otthagytam a fenébe. Nem volt hangulatom hozzá. 

Agatha vonata 40 percet késett, és már kezdtem úgy érezni, talán el se jön! De mégis megérkezett az a vonat. Kicsit izgultam, hogy jól kiröhögnek, ha egy őrült tündér a nyakamba ugrik.Legnagyobb megdöbbenésemre, nem egy tündér, hanem egy elegánsan felöltözött, érett nő állt előttem.

-Szia Amane! Örülök hogy megismerlek!

-Szia! Igazából Aname vagyok, hol a tündér jelmezed?

-A ruha alatt! Egy kicsit kényelmetlen, de a cél érdekében mindent!

Nagyon szimpatikus volt nekem, és tényleg egy komoly nő benyomását keltette!

Amikor odaértünk a lakásomhoz, nagyon ideges lettem. Gyomrom fel-le liftezett, és elképzelni se tudtam mi lesz ezután. Ami történt arra álmomban sem gondoltam volna!

Amikor a szüleim meglátták Agatha nénit, hangos nevetésben törtek ki. Ezt azért elég furcsának találtam. Esküszöm nem volt semmi vicces a megjelenésében!

-Agatha! Ezer éve nem láttalak, de semmit nem változtál! Ugyanolyan bohókás vagy mint régen!-mondta anya és átölelte Agathat

-Én ezt nem értem! Mi olyan vicces? Semmi kivetnivaló nincs az öltözékében!

-Jaj Namikám! Te nem tudhatod, de ez is egy jelmez! Volt egy ilyen sorozat amikor......,

Hát nagyon nem érdekelt az a sorozat! Gondolom ez is olyan Amber-féle sorozat lehetett. Engem csak az érdekelt, hogy maradhatok e. Rengeteget beszélgettek, ahhoz képest hogy egy napja még azt mondták, hogy felelőtlen és nem normális. Közel két óra múlva született meg a döntés!

-Aname! Örülünk, hogy felnőttél, és hogy önálló lettél. De nem maradhatsz itt...

-De akkor is itt maradok! Egész héten azért görcsöltem, hogy megtaláljam Agathat, aztán most azt mondjátok, nem maradhatok? Elisabeth nénivel sem találkoztam soha! 

-Aname, befejezhetném a mondatot? Nem maradhatsz itt egyedül! Ezért Agatha beköltözik Elisabeth lakásába.

-Köszönöm, köszönöm, köszönöm!

Össze-vissza puszilgattam őket! Ez volt életem legszebb napja! Vagyis abban a pillanatban azt hittem.

*Ötödik nap:

Anyáék elmentek, Agatha beköltözött az új lakásba én pedig visszamentem a suliba. Ahogy elsétáltam az egyik pékség előtt újra megéreztem az illatot. Ken illatát. Gondolkodás nélkül bementem a pékségbe, de nem volt ott senki, csak a boltos néni. Mivel nem akartam totál bolondnak tűnni, vettem valamit és mentem tovább. Talán az elmúlt hetek történései tették tönkre az idegeimet. Vágytam valamire, ami jobbá tenné ezt az egészet. 

Örültem, hogy visszamehetek a suliba, de ma inkább nem mentem be. Úgy is magántanuló vagyok még. Elmentem a parkba és leültem egy padra. Aztán átgondoltam mindent, ami eddig történt velem. Kezdtem úgy érezni, hogy egy szappanopera főhősnője vagyok. Nagyon el lehettem gondolgodva mert észre se vettem, hogy valaki mellém ült. 

Ez a valaki nem szólt semmit csak nézett maga elé. Én meg nem voltam abban a hangulatban, hogy nagyon azt figyeljem kicsoda. Nagyokat sóhajtott, én meg felé fordultam. A padon egy nagydarab, szőke katona ült, homlokára szorított kézzel. Olyan szomorúnak tűnt.

-Kedves, nem zavarja, hogy ideültem?

-Oh, dehogy is! Mi a baj? Nagyon szomorúnak tűnik! Megkérdezhetem mi a baj?

-Hát, tudja kedves, én kiképző tiszt vagyok a hadseregben. Sok nyápickisasszonyból csináltam már igazi férfit! De most a saját fiamat kellett kiképeznem.

-Ez nagyon érdekes. Tudja, van egy nagyon kedves fiú. Elment katonasuliba. Nagyon aggódom érte, mert szeretem. Csak mióta elment nem beszéltem vele.

-Az én fiam is katonai iskolába ment tanulni! Én voltam a kiképzőtisztje! Ma már rá se lehet ismerni Kentinre.

-Kentin? Nem a Sweet Amorisban tanult?

-De igen. Akkor még eléggé nyomi volt!

-Nem volt az! Én már akkor is szerettem!

-Te voltál az a lány? Hát akkor igazat mondott? Azt hittem csak lódít a kölök.

-És a leveleim amit küldtem neki? 

- Azt hittem magának küldi, hogy ne szekáljam!

-Hol van most? Muszáj találkoznom vele! Itt van a városban?

-Ott van a tóparton. Látod? 

Még el se köszöntem, úgy rohantam le a tóhoz. El sem hiszem, hogy Ken itt van és nemsokára megint együtt leszünk Ken hol a vizet bámulta, hol pedig egy kis igazolványképet. A képen én voltam, még az utolsó napon adtam oda neki.

Odamentem, de nem is ismertem rá! Teljesen más volt, de titokban reméltem belül ugyan az a kedves srác maradt aki volt. Megfogtam a vállát és csak ennyit mondtam:

-Köszönöm a virágot! Tudtam, hogy te vagy az!

Ken egy pillanat alatt ugrott fel. Rám nézett és láttam, hogy könnyek szöknek a szemébe.

-Aname! 

Szorosan átöleltük egymást, és így is maradtunk nagyon sokáig.

Ez volt eddigi életem legeslegszebb napja!