Visszaemlékezés:
Pont ugyanennél az asztalnál ültünk. Szegényem fülig elvolt pirulva.
-Aname! Biztos velem akarsz lenni most?
-Persze! Ha nem akarnék, akkor nem lennék itt! Kérlek mesélj magadról!
-Apukám katona, anyukám pedig varrónő. Apu soha nincs otthon, mivel ő képzi ki az újoncokat.
-Az én szüleim diplomaták. Soha nem éltem még 2 évnél többet egy országban.
-Az szörnyű lehet. Hol éltél eddig?
-Spanyolország, Kína, Japán, Brazília, Németország, India, Thaiföld, az Egyesült Államok 4 államában és Egyiptomban. Végül pedig itt Franciaországban.
-Te jó ég!
Kihozták az étlapot és rendeltünk.
-Milyen ételeket szeretsz?-kérdeztem miközben megfogtam a kezét.
-Öhm...hát....izé. Mindegy nekem, csak ne legyen túl fűszeres! De mit nézel?
-Téged Ken. Arra gondoltam, levehetnéd a szemüveged.
-Szerinted is gagyi?
-Jaj dehogy, csak látni szeretném a szemeidet.
Lehetetlenül zöld szemei vannak. Nagyon elpirult szegény és sokáig nem is tudott megszólalni.
Hirtelen visszatértem a valóságba. Tudom, hogy lehetetlen, de megéreztem Ken illatát. Körbenéztem, de sehol sem láttam. Sem őt, sem senki mást. Csak egy pincér állt az asztalom mellett. Rendeltem magamnak egy szelet sütit és a sírás szélén álltam. Nagyon magányos voltam.
Háromnegyed óra múlva elindultam az étteremből. Hihetetlen, hogy két együtt töltött nap után szenvedek már fél éve. Minden rá emlékeztet. Minden.
Úgy döntöttem lesétálok a kikötőbe. Arra viszont nem számítottam, hogy összefutok Alexyvel.
-Hát te meg mi az ördögöt keresel itt?
-Namuciiii! Hogyhogy itt vagy?
-Ezt kérdezem én is tőled! Vagy ma nincs is iskola?
-Jade-del fogok találkozni! Annyira várom már!
-De jó! Azért nem mentél be a suliba! Merre mész?
-A kikötőnél van egy szuper manikűrös. Nem akarsz velem jönni?
-Menjünk! Úgy sincs jobb ötletem!
Alexy belém karolt és elindultunk. Nagyon jól elbeszélgettünk, hülyéskedtünk és Alexy elterelte a figyelmemet Kenről. Alexynél jobb barátot elképzelni sem tudtam, persze Bonniet és Rosa-t kivéve.
Bementünk a manikűröshöz. Nagyon jó kis hely, azt hiszem új törzshelyet találtam. A nőci nagyon jól megcsinálta a körmeinket. Amikor kijöttünk megint éreztem Ken illatát. Megszaglásztam Alexyt hátha neki is ugyanolyan a parfümje!
-Mivan? Talán büdös vagyok?
-Dehogy is Alexy! Csak éreztem egy illatot. Azt hittem ez a te illatod!
-Kinek az illatát érezted Namuciii?
-Kenét!
-Nem ismerem! De lehet hogy itt van! Megkeressük?
-Nem hiszem, hogy itt van! Katonasuliban van! Jaj Alexy úgy hiányzik!
Átöleltem, és sírni kezdtem.
Nem bírtam már visszatartani, olyan régóta gyűlt már bennem. Alexy letörölgette az arcomat.
-Ugyan Namuci! Egy pasi sem ér annyit, hogy akár egy csepp könnyedet is hullasd miattuk.
-Kedves vagy, de annyira beleszerettem, hogy képtelen vagyok elfelejteni!
- Biztos sokat beszélgettek!
-Nem! Mióta elment egy szót sem írt és a telefonja is ki van kapcsolva.
-Akkor meg ne emészd már magad! Gyere keresünk neked valakit.
-De nekem nem valaki kell! Hanem ő!
-Mutass egy képet! Hadd lássam kibe szerettél bele ennyire!
Mutattam. De Alexy reakciója megdöbbentett. Ugyanis az én kis barátom hangosan nevetni kezdett. Annyira, hogy abba se akarta hagyni!
-Hát kösz! Szia, megyek!
-Ne hülyéskedj! Gyere együnk meg egy fagyit!
-Semmi kedvem veled fagyizni! Gonosz vagy!
Nem szólt semmit, csak átkarolt és elindultunk. Ismét éreztem az illatot. Abba az irányba néztem, ahonnan az illatot éreztem. Elállt a lélegzem is, ugyanis Kent láttam a korlátnak támaszkodni! Azaz nem azt a Kent! Illetve nem úgy nézett ki, de tudtam hogy ő az. Nem tudtam mit csináljak. Legszívesebben odarohantam volna hozzá, de mi van ha nem ő az? Az eléggé kínos lenne, hogy odafutok egy vadidegen fiúhoz, aki azt se tudja ki vagyok. Még talán az elmegyógyintézet is kivonulna a helyszínre. Egyre csak azon járt az eszem, hogy tényleg ő volt az, és még sokáig bámultam hátra.
Elköszöntem Alexytől és egyből hívtam Bonnie-t. Megbeszéltük, hogy találkozunk. Mikor odaért hozzám először is jól letolt hogy nem mentem be a suliba, aztán meghallgatta a Kennel való "találkozásom" részleteit.
-Nami! Nem akarom összetörni a szívedet, de hidd el nekem nem ő volt az. Ma nagyon lelkizős vagy, és sokat gondoltál rá! Valószínűleg ezért képzelted oda Kent! Meg ha itt lenne csak értesít valahogy nem?
-Bonnie, tegnap a futár hozott nekem egy csokor rózsát! Konkrét feladó nem volt rajta! Ezt hogy magyarázod?
-Lehet, hogy olyan srác küldte aki túl nyuszi bevallani mit érez, vagy túl macsó! Mint Cas!
-Ne legyél már bolond Bonnie!
-Ja mert a te Kenes történeted jobb nem?
Ekkor valaki kopogott az ajtómon. Kinyitottam, de nem volt ott senki, csak egy csokor virág az ajtóm előtt.
-Kitől kaptad?
-Hát Bonnie valószínűleg Castieltől!
-Ne gúnyolódj velem! Kivele mi van a kártyán?
Volt ugyanis benne egy kis kártya. Az előzőben nem volt, ebben is csupán egy mondat volt:
"Örülök, hogy megtaláltad a boldogságot!"
-Visszavonom a Castieles dolgot. Ő biztos nem írna neked ilyeneket!
-Mondtam, hogy ő volt! Látott ma Alexyval, de nem tudhatja, hogy meleg! Én meg ölelgettem azt a kis majmot!
-Ne legyen már lelkiismeret furdalásod! Ő ment el és ő nem válaszolt... nem a te hibád Nami!
Nahát hogy ez a Bonnie milyen okosakat mond! Kis Einstein barátosnőm! Azt eddig is tudtam, hogy nem én vagyok a hibás, de Ken volt az! És ő küldte mindkét csokrot. Már csak meg kellene találnom, hogy beszéljek vele.
-Hogy találjam meg?
-Sehogy! Ő talál meg téged! Most is megtalált. Nem fogja annyiban hagyni! Keresni fog még! Na de most itt hagylak a problémáiddal, mert sürgős Arminnal kell lennem dolgom van! Puszi és kitartást szivenyőm!
Bonnie elment, mivel Arminnal moziba mentek. Pár órával később ismét kopogott valaki. Azt hittem Alexy vagy Bonnie az, de tévedtem. Azt hittem hallucinálok amikor kinyitottam az ajtót!
-Anyu....Apu? Sziasztok
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése