Az új Ken...tin és a csodálatos családi vacsora

Ken és én még percekig öleltük egymást. Soha nem gondoltam volna, hogy ma még átölelhetem. A pillanat azonban nem tartott örökké, ugyanis Ken apukája odajött hozzánk. Végigmért a szemével, majd egy fintor-féle suhant át az arcán.

-Szóval te vagy az az Aname!- arckifejezése nem éppen olyan volt, mint aki el van ragadtatva a látványtól.

-Én vagyok! Nagyon örülök, hogy.....

 Felé nyújtottam a kezem, de nem vette figyelembe. Csak fintorogva méregetett és elégedetlenül hümmögött. Kenre néztem, Ken meg az apjára. Szerintem ő sem tudta mi a baj, vagy pont tudta.

-Mi a szándékod Kennel? 

Ledöbbentett a kérdése. Mi az, hogy mik a szándékaim? Ezt fordítva szokták megkérdezni, de hát én már semmin se csodálkozom!

-Szeretni szeretném, az engedelmével!

-Hogy képzeled te.... Ken, hogy keveredtél össze ezzel a......lánnyal?

-Uram! Aname egy csodálatos lány! Szeretett akkor is amikor az Ön szavaival élve nem voltam férfi!

Ha nem tudtam volna, el sem hittem volna, hogy ezzel az emberrel beszélgettem alig fél órával ezelőtt. Az meg végképp megdöbbentett, hogy Ken magázza az apját. Volt egy olyan érzésem, hogy ennek nem lesz jó vége! De ha akkor tudom, amit most tudok, talán máshogy alakult volna a beszélgetés!

-Ha így gondolod, legyen így! Hozd el ma vacsorára! Aztán meglátjuk! Vacsora pontban hatkor!
Ezzel elment. Láttam, hogy Ken nagyon el van keseredve. Mondjuk, ha nekem lenne ilyen apám, én sem érezném jobban magam.
-Ne haragudj Aname!- mondta és megfogta a kezemet.
-Már miért haragudnék?
-Apám miatt! Nem ilyen egyébként! Nagyon kedves, csak kíváncsi, hogy meg ijedsz e tőle! Nem akarja, hogy cicababa legyen a barátnőm! Pláne hogy így nézek ki.
-Nekem aztán nem a külsőd az elsődleges! Ezt te tudod a legjobban!
Rám mosolygott. Aztán megbeszéltük, hogy elmegyünk ebédelni. Ugyanoda vitt, ahova először. Ugyanahhoz az asztalhoz ültünk le, mint először.
-Emlékszel még Aname?
-Persze! Soha nem fogom elfelejteni azt a napot! Mikor elmentél, gyakran jöttem ide. Csakhogy ne hiányozz annyira! De nem sikerült, csak jobban hiányoztál!
-Ha írtál volna....
-Minden nap írtam, hónapokon keresztül. Te nem válaszoltál!
-Pedig nem kaptam soha semmit.
Tovább is bizonygathattam volna az igazamat, de nem tettem. Ugyanis rájöttem, hogy csak be akar csapni. Megebédeltünk és közben nagyon sokat beszélgettünk. Elmeséltem neki mindent. Az Arminnal és Nathaniellel történteket is. Elég jól fogadta. Igazából nem szólt rá semmit. Miután végeztünk Ken feljött hozzám. Nagyon zavarba jött, mivel most volt nálam először. De ez a kis zavara ahogy jött, úgy el is tűnt. Leült az ágyam szélére, majd elfeküdt rajta, és kedvesen megjegyezte hogy Aname illata van az ágynak.
-Ken? Visszajössz a suliba?
-Kérlek ne szólíts többé Kennek. Te is tudod, hogy a nevem Kentin.
-Bocsánat! Kentin visszajössz a suliba?
-Még nem tudom....
Felült az ágyon és szomorúan nézett maga elé. Láttam, hogy valami gyötörte.
-Látom, hogy bánt valami...miaz?
-Csak előre félek ettől a mai vacsorától!
-Nem lesz baj! Mindent megpróbálok, hogy jól sikerüljön!
Mosolygott aztán felkelt és levette a pólóját.
-Te meg mit csinálsz?
-Lezuhanyoznék ha nem baj! Jössz te is!
Nem, nem mentem. De a látvány magáért beszélt.

Négy óra körül elkezdtem készülődni a vacsorára. Nagyon izgultam, mert láttam Kentin apját. Nem akartam, hogy valami balul üssön ki. De tudtam, hogy valami úgy is történni fog. 

-Mesélj a családodról!

-Mit mondjak.... apám alapjáraton normális csak van úgy hogy megbolondul, anya meg egy nagyon aranyos asszony. Testvéreim nincsenek! 

-Ideges vagyok!! Ha jó benyomást akarok tenni a szüleidre vigyek nekik ajándékot?

-Nem tudom...Soha nem vittem haza még senkit. Anya varrónő szereti a csecsebecséket, apa pedig a whiskyt szereti!

Abban maradtunk, hogy amikor elindulunk hozzájuk, beugrunk valahova vásárolni. Felvettem a legcsinosabb ruhámat ami csak volt és elindultunk. Kezem izzadt, lábam és a gyomrom is remegett. Tudtam, hogy ez a vacsora a legfontosabb. A közeli ajándékboltban vettem Kentin anyukájának egy szép nyakláncot és egy doboz bonbont. Az apukájának pedig egy fém flaskát. Több pénzem jelen pillanatban nem volt. Fél hatkor értünk oda Kentinékhez. Az anyukája már kint várt minket a kertben. Mikor ránéztem, egyből tudtam, hogy Kentin kire hasonlít. 

-Sziasztok! Jaj Ken nagyon aranyos kis barátnőd van!

-Jó napot! Aname vagyok! Nagyon örülök, hogy találkoztunk!

-Manon vagyok Ken anyukája! Annyira sokat mesélt rólad Ken! Istenem, te tényleg olyan szép vagy!

-Köszönöm szépen! Ezt Önnek hoztam!

Odaadtam neki a nyakláncot és a bonbont. Nagyon örült neki. Így még senkit nem láttam örülni ilyen csekély ajándéknak.

-Talán bemehetnénk anya, nem gondolod?

-Képzeld, amíg Ken edzett, minden este elolvasta a leveleidet...

-Anya!! Bemegyünk??

-Sokszor aludt el úgy, hogy a fényképedet szorította....

-ANYA KÉRLEK!!!!

-Csak te tartottad benne a lelket...hiszen sokszor sí.....

Ekkor Ken odament az anyukájához és befogta a száját. Nagyon mérges lettem rá! Hogy tehet ilyet ezzel a csupa szív hölggyel, aki ráadásul az anyukája!

-ANYA KÉRLEK! Most már menjünk be!

-Jólvan rendben! Gyertek be édeseim!

-Kentin ezt nem kellett volna! Olyan kedves!

-Gyere Aname! Kihűl a vacsora!

Már ő is érezte, hogy ez túlzás volt. Bent már várt minket Gil parancsnok. Ugyan olyan arckifejezéssel ült sz asztalnál, mint reggel. Odamentem hozzá és átadtam neki az ajándékot. Belenézett a csomagba és elmosolyodott.

-Manon, szívem! Hozhatod a vacsorát!

Segíteni szerettem volna, de Gil nem engedte. Komoran rám nézett, majd megszólalt:

-Nem tudom, és nem is akarom tovább színlelni a gonosz katona apukát! Nagyon örülök, hogy a mi Kentinünk ilyen szép lányt talált magának! Ken miattad csinálta végig a kiképzést! Köszöntünk a családunkban Aname!

Erre azért nem számítottam! Már a legrosszabbra is felkészültem, de erre a legjobb történt, ami csak történhetett.

Manon behozta az ételt és enni kezdtünk! Nagyon jól éreztem magam, és jó hangulatban telt az este!

A nap végén felajánlották, hogy aludjak a vendégszobában. Elfogadtam a meghívást. Este még beszélgettünk Kentinnel egy kicsit.

-Nem kaptál levelet mi?

-Szörnyen lebuktam igaz?

-Az nem kifejezés! Ezek után visszajössz a suliba?

Nem szólt semmit! Megsimogatta az arcom, magához húzott és megcsókolt!

Kentin megígérte, hogy visszajön az iskolába. Végre kezd rendbe jönni minden körülöttem! Vagyis remélem!