Elkaplak Francis Navier (vol.1)

Végre rendeződni látszott a életem. A kapcsolatunk Kentinnel egyre komolyabb és a körülöttem levő zűrzavar is kezdett eloszlani. Gondoltam én...
  Két hónap telt el eseménytelenül, a nyomozás nem mozdult előre minden lecsendesedett. Aztán megtörtént az, ami mindent megváltoztatott. Szerdai nap volt, Kentin és én együtt mentünk suliba, amikor megszólalt a telefonom. Ismét rossz érzés fogott el, pont olyan mint amikor Viktor hívogatott. Mikor felvettem a telefont nem hallottam semmi mást, csak szirénákat és egy nő zokogását. Nagyon megijedtem, hiszen nem tudtam hová tenni ezeket.
-Halló! Ki az? Hahó...
-Aname én vagyok az... nem fogod elhinni... én sem hiszem el... Istenem...
-Ki vagy? Nem értelek jól!
-Rosa vagyok! Istenem... ne... ne...
-Rosa az ég szerelmére mi történt?
-Te jó ég... Aname...gyere ide...
-Hova menjek Rosa? Mi a baj?
-Itt vagyok Bonnie lakásánál...siess...
Ezzel megszakadt a vonal. Nagyon ideges lettem. Mit keres Rosa Bonnie lakásánál, és hol volt eddig? Mi történhetett? Azonnal oda akartam menni, de már így is annyit lógtam, hogy a kirúgás veszélye fenyegetett. Kentinre néztem, és elmondtam neki mindent, amit hallottam. Felhívta az apját, és elmondta mi történt. Bonnie és Armin pont akkor érkeztek haza Oroszországból. Bonnie lakására mentek lepakolni, de a lakásban volt már valaki. Armin megpróbálta megvédeni Bonnie-t és közben megsebesült. A támadó elmenekült, de erős a gyanú, hogy Viktor volt az elkövető. Kentin anyukája elintézte nekünk, hogy az aznapi órákra ne kelljen bemenni, így elindultunk Bonnie-ékhoz. Mikor odaértünk, Armint éppen betették a mentőautóba. Bonnie sírva adott neki egy csókot, majd elindultak vele a kórházba.

Miután a rendőrök kikérdezték Bonnie-t, odamentem hozzá. Hosszasan öleltük egymást, és egyre csak sírt. Három hónap után így kellett újra találkoznunk. Nem sokkal később Rosa is megérkezett hozzánk. Mivel mindketten ki voltak borulva, elmentünk hozzám és főztem nekik nyugtató teát. Csak bíztam benne, hogy ettől jobban lesznek. Kentin pár perc múlva csatlakozott hozzánk. Hozott magával egy jegyzetfüzetet és mindent leírt amit a lányok mondtak. Hátha ezzel segítheti a nyomozást.
-El tudod mondani Bonnie, hogy hogy nézett ki a támadótok? -Kérdezte Kentin
-Nem igazán...maszk volt...maszk volt rajta! De magas volt... Arminnál magasabb. És fegyvere is volt... valamilyen pisztoly...
-Mondott valamit, ami furcsa volt?
-Nem...vagyis mondott valamit... de nem értettem...valami olyasmit, hogy... Ja ubju tebja! Nem tudom mit jelenthet... lehet...oroszul van!
-Az lehet, hiszen Arminék orosz származásúak.-mondta Rosa
-De vajon mit jelenthet? Nem ismertek olyat, aki tud oroszul?-kérdezte Kentin
-Én tudok valakit...-mondtam- De Kentin nem fogsz neki örülni!
-Jaj csak ne...ugye nem Alexyre gondolsz?
-Mi mást tehetnénk? Alexy Armin testvére. Biztos beszél oroszul és segíteni is fog!
Végül abban maradtunk, hogy felhívom Alexyt és beszélek vele. Alexy is szörnyen ki volt akadva. Nem akart nagyon találkozni még velem se. Aztán végül mégis belement a találkozásba. Alexy és én elkerültük egymást az utóbbi időben. Nem akartam balhét. Alexyvel a kórházban találkoztunk. Leültünk a váróba és hozzákezdtem a mondókámnak.
-Jól vagy Alexy?
-Már mitől lennék jól? A testvéremet brutálisan megtámadták, Jade és én fasírtban vagyunk és a legjobb barátom alig beszél velem hónapok óta!
-Ne haragudj Alexy, de Kentin...de most nem ezért jöttem! Bonnie hallott valamit, amit a támadó mondott. Azt gyanítjuk, hogy oroszul mondta!
-És mit mondott?
-Valami olyasmit, hogy Ja ubju tebja...
-Megöllek!
-Engem miért?
-Ezt jelenti Namuci...megöllek!
-Nem tudod, ki mondhatott ilyet Arminnak?
-Fogalmam sincs. Te is jól tudod, hogy Armin nem az a balhés fajta! Nem igen hiszem, hogy bárkivel is ilyen konfliktusba keveredett volna. Hacsak nem a szüleink miatt...
-Ezt, hogy érted?
Nem szólt semmit, fogta magát és elment. Még csak nem is köszönt. Pár perc múlva Szvetlána és Igor jelentek meg a váró ajtajában.
-Köszönjük Aname, hogy segíteni akarsz, de ezt bízd ránk! Ez már nem vicc, itt egyre komolyodnak a dolgok. Jobb, ha ebbe se te se Kentin nem avatkoznátok bele.
-De én...
-Tudjuk! Nem akarsz és nem is akartál soha rosszat. De most kérlek, hagyjátok ezt a profikra!
-Rendben! Armin hogy van?
-Súlyosak a sérülései, de a körülményekhez képest jól van! Nagy szerencséje volt.
-Be tudok menni hozzá?
-Nem! Még senki nem látogathatja. Túl gyenge és nagy fájdalmai vannak!- vette át a szót Igor- Majd szólunk, ha lehet!
Elköszöntem és otthagytam őket a kórházban. Hazafelé egyre csak azon járt az agyam, hogy mit akarhatott Alexy mondani. Mi lehet a szüleikkel, ami miatt megtámadták Armint. Igaz megígértem, hogy nem ártom bele magam a dolgokba, de Aname nem olyan lány aki bárkinek szót fogad! Pedig jobban tettem volna.

Bonnie átköltözött hozzám, mert félt egyedül lenni. Nem mintha én nagy védelmet tudtam volna biztosítani neki. A biztonság kedvéért Rosa is átcuccolt egy pár hétre. Közben az is kiderült, hogy Rosa egy asztma szanatóriumban volt eddig, azért nem találtam sehol. Még Leigh sem tudta hol van pontosan.
Egy hét is eltelt, mire a nyomozók kiderítették, hogy a lakásban tényleg Viktor járt. A személyleírás is erre utalt. Úgy látszik Viktor nem rám van specializálódva, hanem a Szokolov családra. Először Alexy aztán Armin...
De mit akarhat Viktor? Miért csinálja azt amit csinál? Főleg, hogy ő is rendőr. Nem tudom mit hisz, vagy akar, de jobb lesz minél előbb megtalálni mielőtt megtörténik a visszafordíthatatlan!

 Aztán támadt egy ötletem. Felhívtam apát, és elkértem Viktor anyukájának a telefonszámát. Igaz először megdöbbent, de aztán csak megadta a telefonszámot. Még beszélgettünk egy kicsit, aztán felhívtam Shenon Davidsont, Viktor anyukáját. Hosszan csengett ki, mire felvette. Mikor bemutatkoztam el sem akarta hinni, hogy én vagyok az. Majd elkezdtünk beszélgetni. Aztán amikor Viktorra tereltem a szót olyat tudtam meg, amit soha nem gondoltam volna. Shenon ugyanis elmondta, hogy amióta a fia annak a Naviernek dolgozik teljesen kifordult magából, és már nem ugyanaz a rendes nyomozó aki azelőtt volt. Még elkértem pár sütireceptet, hogy ne legyek gyanús, majd elköszöntem, és leraktam. A beszélgetés után hosszasan néztem magam elé, és nem tudtam mihez kezdjek. Tehát Viktor ezért akarta megszerezni a Navier-mappát. Kíváncsi volt, hogy hol tart a nyomozás.
Azonnal el akartam mondani valakinek amit megtudtam, de féltem hogy megint én leszek a kotnyeles. Elvégre veszélybe is sodorhattam ezzel a hívásommal a nyomozást. Így jobbnak láttam magamban tartani a dolgot. Éppen ezen agyaltam, amikor valaki csengetett. Mikor beleszólt a kaputelefonba, majdnem dobtam egy hátast.
-Castiel vagyok! Beengednél?
-Miért kéne?
-Segíteni akarok neked! Tudok valamit, ami segíthet!
-Jó, de ajánlom, hogy ne verj át!
Mikor belépett, egy gitár és egy erősítő is volt nála. Biztos Lysanderrel próbáltak.Furcsa volt, hogy ilyen későn állít be ennyi cuccal. Ráadásul a cigi is ott lógott a szájában.

 De persze a szívtipró kemény csávó azért nem állta meg, hogy be ne szóljon.
-Pofás kéró, már csak egy jó nő kéne ide meg hideg sör. De hát ha csak sör van...
-Castiel! Ha csak ezért jöttél, akkor...
-Jól van, ne haragudj! Szóval azért jöttem, hogy elmondjak neked valamit, amit tudnod kell. Tudod, hogy a szüleim Naviernek dolgoznak, és sok olyan beszélgetést hallottak, ami most hasznos lehet!
-Ez érdekes! De miért akarsz segíteni? Mert gondolom nem szívjóságból!
-Persze, hogy nem! A nyomravezetői díj és én nagyon jó barátok lennénk! Meg amúgy is, Armin a haverom!
-Rendben Castiel! Ha olyan az infó, megkapod a nyomravezetői díjat! De akkor mondd mit tudsz!
-Az egész akkor kezdődött...